Meng Hsziangnak (áhított álom) és Meng Jüannak (valóra vált álom) nevezték el berlini állatkertben született óriáspandabocsokat. Mindkét bocs hím, adta hírül a hétfői névadási ceremónián a Berliner Tierpark.
Az állatkert szombaton tette ki Facebook-oldalára, hogy december 2-án, hétfőn megszületett Budapest legfiatalabb lajhárbébije.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottsága egyhangú döntést hozott hétfőn, mivel bizonyítottnak látta, hogy a moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg,
Magyarországon elsőként nyitott az Intersport Síaréna, ahol november 30-a óta folyamatosan gyártották a havat az A1-es és A7-es pályákra.
A hazánkban is érezhető lehűlés az Alpok síterepeit, a környező országok gleccsereit is érinti, aminek köszönhetően a hétvégén kezdetét vette a síszezon Szlovéniában.
Megérkezett a tél, és menetrendszerűen jött vele a vita is: kinek kell eltakarítania a havat? A problémát az okozza, hogy a szabályokat több törvényből, rendeletből kell összeolvasni – de azért…
Szívmelengető történet, népszerű slágerek, a Budapest Klezmer Band zenéje és lélegzetelállító díszlet várja a Hegedűs a háztetőn előadásának nézőit Miskolcon.