Cézanne és követőinek munkái, II. Amenhotep rekonstruált sírkamrája, a preraffaeliták, Sean Scully és Szinyei Merse Pál festményei várják idén a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába (MNG) látogatókat.
A Nagy Sportágválasztó új videóműsort indít, ahol elsősorban a fiatalokat és a szülőket szeretnék mozgásra, sportolásra bírni. Komoly társadalmi probléma a családok mozgáshiánya okozta testi és lelki betegségek elterjedése.
Ibsen A vadkacsa című műve, Simone Stone „The daughter” című filmforgatókönyve és a színészek ötleteinek felhasználásával készített színpadi átiratot Rusznyák Gábor a Miskolci Nemzeti Színházban.
Három metróvonal (a a 2-es, a 3-as és a 4-es) több szerelvényén lesz megtekinthető az a február 11-én megnyitott kiállítás, ami Budapest 1945-ben véget ért ostromának állít emléket.
A jazz élő legendáit hozza el a közönségnek az évad folytatásában a Müpa. A Jazztavasz sorozat legújabb előadójaként május 9-én Rebekka Bakken norvég énekesnő lép színpadra, míg a világ első…
Új okostelefonok, táblagépek, okosórák, 5G-megoldások, munkahelyi mobiltechnológia, játékok, szolgáltatások – ilyesmiről szól február végén az MWC szakkiállítás.
A leghosszabb ideje házasságban élő magyar párt keresi a Kossuth rádió a házasság hete alkalmából, február 10. és 14. között – közölte az MTVA vasárnap.