A Nemzeti Sportközpontok és a Budapesti Olimpiai Központ vezetősége az alábbi tájékoztatást adta ki a koronavírus helyzet kapcsán.
Elhalasztja a minden évben több tízezer ember részvételével megtartott, idén április 25-re tervezett I bike Budapest biciklis felvonulást a Magyar Kerékpárosklub a koronavírus terjedése elleni védekezés miatt.
Magyarország kormányának döntése értelmében, a megfogalmazott iránymutatást követve a Müpa a mai naptól kezdődően – egyelőre 2020. március 31-ig – az előadásait nem tartja meg.
Amint arról bizonyára már értesültek, a lakosság és az egészségügyi ellátórendszer védelmének érdekében egész Európában nagyon komoly óvintézkedéseket vezettek be.
A koronavírus miatt egy rendkívüli megoldással kedveskedik a nézőknek a Fővárosi Nagycirkusz.
A kormány szerdai döntésének értelmében a tilos lesz Magyarországon 100 fő feletti beltéri, illetve 500 fő feletti kültéri rendezvényeket tartani. A rendelkezés nem egyedülálló Európában, hasonló van érvényben többek között…
A Menedzserszövetség idén 26. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat, 21. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere díjat, 5. alkalommal az Életműdíjat, 3. alkalommal, a Volkswagennel közös Kék Innovációs Különdíjat.