2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

furdozoKötöttségek és fix programok nélküli pihenős, lazulós, semmittevős hétvégére invitálunk minden veteránost. Aki szeretne a tóparti strandon velünk tölteni a régi találkozóink, versenyeink helyszínén egy kempingezős hétvégét, azt nagyon szívesen látjuk. Napközben fürdőzünk, motorozgatunk, napozunk, este a tábortűz körül megbeszéljük a világ nagy dolgait egy hűvös sör mellett…

bogracs1Tisztelettel meghívjuk az Országos Kácsi Vadfőző Versenyre. Versenyünk már 18 éves, éppen NAGYKORÚAK lettünk ezért is várunk mindenkit sok szeretettel, mert az a verseny, amelyik „NAGYKORÚSÁGOT” is megéli az már azt jelenti, hogy igen jól érzi magát itt mindenki. A kácsiak a rendezvényt nemcsak a vadhús, hanem a vadászok ünnepének is szánják.

zeneA DUDIK – Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok 2009-ig Főiskolás Napok néven futott. Az azóta igazi mini fesztivállá nőtt zenés-koncertes rendezvény idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. A festői felső Duna-partot a Duna felől hatalmas ápolt park határolja, rendezett lejáratokkal, vízelvezetéssel, a sétányokon padokkal, a parton játszótér és sportterület található.

mozi1Az idei Japán Filmhét témája a gasztronómia. Az idén bemutatott öt filmből nemcsak a tradicionális japán konyhaművészetbe nyerhetünk betekintést, hanem egy nem mindennapi borászat és egy tejgazdaság világába is. A filmek változatos műfajúak, van köztük történelmi dráma és vígjáték is.

turaA Vasfüggöny túraútvonalat a berlini falútvonal mintájára az Európai Parlament kezdeményezésére az egykori keleti blokkot a Nyugattól elválasztó vasfüggöny nyomvonalán alakították ki, amely a Fekete-tengertől a Balti-tengerig húzódik. Ennek egy szakasza halad át Sopronon is. Fedezze fel az egykori határsávot!

jatekok2A 27. Pápai Játékfesztivál június 16. és 18. között a város több pontján számtalan programmal kínál tartalmas kikapcsolódást. A várkerti játékvárosban az eddigieknél is gazdagabb játékkínálat fogadja a családokat és az egyéni látogatókat, emellett nagy örömükre szolgál, hogy határon túli magyar fiatalok is bemutatkoznak a Pápai Játékfesztiválon.

bor badacsony"Már negyedik alkalommal fogunk együtt futni a legszebb Tokaj-Hegyaljai szőlők között, idén is sok meglepetéssel! A Kerekdomb Félmaraton a Kerekdomb Fesztivál egyik programpontjaként, fantasztikus koncertek, összművészeti programok és borok között kapott helyet, így akár Szabó Balázs Bandájára melegíthetsz és Fábián Julira nyújthatsz" - üzenik a szervezők.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője