2024. április 19., péntek - Emma

Archívum

cirkuszA nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét bízta meg a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozatában azzal, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről. A kormányhatározat szerint a kabinet egyetért azzal, hogy a Fővárosi Nagycirkusz új helyszínre költözzön.

vakacio1Magyarország első közösségi fesztiválja, diákok szervezésében: a Diákfeszt egy teljesen non-profit, jótékonysági rendezvény, a részvételeddel egyben a hátrányos helyzetű diákok oktatását is támogatod, a bevételt az Igazgyöngy Alapítvány részére ajánlják fel. Mindenkit szeretettel várnak a társadalmi összefogás jegyében.

grillSzeptemberben újratöltik a legjobb Barbecue smokereket, hamburger bucikat és a korsókat a legjobb kézműves sörökkel. Az áprilisi fesztivál sikerét követően már csütörtöki nyitással ismét vár mindenkit az egyik legizgalmasabb streetfood rendezvény a Millenárison az ősz köszöntő folytatással.

jatszoA családosok SZÉP-kártyával már több színvonalas szállodába látogatnak el. Szállodánk is nyitott ez irányba, családbarát szolgáltatásainkkal pedig még inkább vonzó szálláshely lehetünk a gyermekeseknek. Árképzésünkben a 6 éven aluli gyermekeket ingyen látjuk vendégül, valamint kedvezményes árakat alakítottunk ki a gyermekkel egyedül érkezőknek és a nagycsaládosoknak.

korszeruszulalapitvanyA Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán működő „A korszerű szülészetért és nőgyógyászatért Alapítvány” célja a szülészet-nőgyógyászat, a neonatológia és a szülészeti genetika művelésének támogatása. A Klinika az ország legrégebbi és legnagyobb betegforgalmú szülészeti-nőgyógyászati intézménye.

szepia oszA Szépia Bio & Art Hotel**** a Főváros nyugati kapujában helyezkedik el a gyönyörű  Zsámbéki-Medence központjában Zsámbékon. A térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia szállodája. Számunkra az Ön kényelme, nyugodt kikapcsolódása a legfontosabb, személyzetünk azon fáradozik a nap 24 órájában, hogy kifogástalan udvariassággal szolgálja ki Vendégeinket.

nagyvazsonyivarLovaggá ütés, apródválasztás, de talán még asszonyrablás is lesz a közkedvelt nagyvázsonyi várjátékokon. A kosztümös előadás a család minden tagja számára élvezhető módon mutatja be Kinizsi történetét és a kor jellegzetességeit. A várjátékot követően toronylátogatás, várnyomda, néprajzi múzeum és a "Történelmünk nagyjai" című kiállítás is várja az érdeklődőket

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details