2026. február 7., szombat - Tódor

Archívum

nemzeti muzeumA Kormány 194/2000-es számú kormányrendeletének 2011. évi módosítása alapján díjtalanul látogathatja a múzeumok állandó kiállításait a 18 év alatti korosztály és legfeljebb két közeli hozzátartozója, továbbá a 26 év alattiak, minden hónap egyik hétvégéjének a múzeum által meghatározott napján.

augusztus20Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Érdemes tehát Budapesten tölteni augusztus 20-át!

mestersegekunnepeAugusztus 17. és 20. között igazi nemzetközi kézműves fesztiválként nyitja meg kapuit a 31. Mesterségek Ünnepe. A hagyományok szerint idén is a Budavári Palota környéke ad helyet a fesztiválnak, ám a felújítások miatt kicsit módosulnak a helyszínek.2017 augusztusában Mongólia lesz a Mesterségek Ünnepének díszvendége.

fuzerivarTörténelmi kavalkád, utcabál várja a látogatókat a Füzéri Várnapokon 2017. augusztus 12-13-án. A rendezvény hagyományteremtő céllal, immáron 15. alkalommal kerül lebonyolításra. Haditorna bemutatókat, reneszánsz táncokat, íjászbemutatókat, középkori csatajeleneteket tekinthetnek meg az érdeklődők.

felfo szamtechAz informatika gyors ütemű fejlődése a szakterülettel foglalkozó szakembereket, oktatókat, kutatókat, vezetőket naponta újabb és újabb kihívás elé állítja. Az informatika növekvő jelentősége az oktatás, kutatás és az intézményi működtetés számára is rendkívül fontos. A felsőoktatási reform jelentős feladatok elé állítja a felsőoktatási intézményeket, és érinti az informatikai szakképzést.

vizvedelemAz MKE Környezet-analitikai és Technológiai Társasága (MKE KATT) az MKE Környezetvédelmi és  Élelmiszertudományi Szakosztályainak, valamint az MKE Magyar Aeroszol Társaságának közreműködésével a III. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferenciát (KAT2017) Debrecenben a DAB-székházban rendezi meg 2017. augusztus 23 – 25. között.

utazasBár évente számos elemzés készül az utasbiztosítás fontosságáról, mégis a biztos külföldi nyaralásról gondoskodó utazók száma alig nőtt az elmúlt években. Pedig rengeteg pénzbe kerülhet, ha bajunk esik küldföldön. A Netrisk.hu felmérése szerint úti céltól függetlenül az utazók csupán fele köt utasbiztosítást, és ennek 16 százaléka csak az utazás napján.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője