2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

kaposzta1A XVII. Vecsési Káposztafeszt egyik fő eseménye a savanyúságverseny. A több mint egy évtizedes hagyomány során, korábban négy kategóriában (savanyított káposzta, sós-vizes uborka, vegyes-vágott savanyúság, ecetes paprika) lehetett versenyezni. A tavalyi rendezvény óta azonban megújult formában, új kategóriákban nevezhetnek az érdeklődők.

szivA szervezők az idén elsősorban a mozgás egészségmegőrző szerepére kívánják felhívni a figyelmet, erősítve azt a hitvallást, hogy csak egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt. A kampányüzenet elsősorban a gyermekeket és a nőket célozza meg. 

palacsintaKi ne szeretné a palacsintát ugye? Gyere el és kóstold meg a Főváros legfinomabb palacsintáit, vagy nevezz be a palacsinta sütő versenybe. Úgy gondolod, hogy Te tudod megenni a legtöbb palacsintát? Nevezz be a palacsintaevő versenybe. Kirakodóvásár, kézművesek, büfék, színpadi produkciók is leszek, hiszen ez adja meg a Fesztivál hangulatot!

futok2017. szeptember 24-én vasárnap a Feneketlen-tó partján „Újbudai EgészségPart” elnevezésű, családi rendezvényt szervezünk, amelyre szeretettel meghívjuk Önt és családját. A nap folyamán színes programokkal várják az érdeklődőket, lesz alakformáló torna Rubin Rékával, fellép a Kolompos együttes.

grilletelekIdén szeptemberben 4. alkalommal nyitja meg kapuit a Beer, Burger, Barbecue Fesztivál. Az esemény célja, hogy jó hangulatban, kellemes környezetben hódoljunk a streetfood ételek és italok három klasszikusának: az ízletes barbecue-nek, a legjobb hamburgereknek, és a különleges, kézműves söröknek!

boot dusseldorfA Balatoni Hajózási Zrt. 2017. szeptember 23-24-én második alkalommal rendezi meg a Balatoni Hajós Fesztivált. A BAHART az esemény megszervezésével is szeretne méltóképpen megemlékezni a 170 éves Balatoni Hajózásról, megmutatni a nagyközönségnek a hajózást, mint hivatást és életformát, ráirányítani a figyelmet a hajós szakmára, a hajósok életére.

romaiA óbudai Flórián téren megrendezésre kerülő családi programon gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálják a nekik kedveset. Római legionárius hagyományőrzők életmód és felszerelés bemutatója, valamint gladiátorküzdelmek és kézműves foglalkozások mellett mesemondó, színházi előadás és pantomim műsor várja a gyermekeket.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője