2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

ugetoszilveszterAz év utolsó napján Ügetőszilveszterre kerül sor a budapesti Kincsem Parkban. Nem maradhatnak el idén sem az izgalmas futamok, ott lesznek a pályán a klasszis lovak és lesznek koncertek is: azaz fergeteges hangulatot ígérnek a szervezők  december 31-én délután a lóversenyen az év utolsó napján, a Kincsem Parkban.

advent2Hét éve válnak valóra az álmok az Adventi Ünnepen, Európa 9. legjobb karácsonyi vásárán. Ilyenkor a budapesti Szent István tér pompás köntösbe öltözik, zsibongással telik meg, a Bazilika pedig monumentális fényfestést húz magára. A Meseországot idéző vásárban felidézik a karácsony hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét is.

birsBirsalmaillatú hétvégét csapnak november 4-én a Szent István téren az Agricum termelői termékek boltja szervezésében. A birs sütve, főzve, párolva, minden formában isteni, és akik ellátogatnak a Spájzra, dúskálhatnak is ebben az élményben, ugyanis az év utolsó helyitermék-vásárán a birssé lesz a főszerep.

kincsUnikornisok, bárányok, pelikánok és társaik. Keresztény szimbólumok, amelyek máig velünk élnek. Vajon mit jelentenek, miért használjuk őket még a 21. században? Kincskereső csomaggal felvértezve ősi szimbólumokat, kora újkori jelképeket fedezünk fel. Megismerjük, mit üzennek a festmények, a liturgikus és a hétköznapi tárgyak.

borospinceAz idei évben először, minden hónap első szombatján indul útjának a Budafoki Pincejárat, melynek célja, hogy könnyedén megközelíthetővé tegye a varázslatos budafoki pincevilágot. Jegyek 1.000 Ft-ért kaphatóak, az ár korlátlan számú utazást és a helyszíneken különleges kedvezményeket foglal magába.

nyomtatsrafel"Izgalmas és játékos sokszorosító, nyomtatási technikák gyerekeknek! A foglalkozást a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhely alapítói, a számos szakmai díjjal kitüntetett Nádas Alexandra képzőművész és a Munkácsy-díjas Nagy Gábor festőművész hozza el hozzánk" - üzenik az esemény szervezői.

gyerekek2017 őszén is folytatjuk világkörüli kalandozásainkat. Családi programjainkon egzotikus népek meséi, szokásai elevenednek meg, sőt a gyerekek kreatív foglakozások keretén belül még jobban elmerülhetnek a nemzetek kultúrájában, hagyományaiban. Október végén az afrikai kontinensre, Ghána országába indulunk egy képzeletbeli utazásra.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője