2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

ruzsamagdiGyermekként a szalmabálák tetején a csillagokat  nézve, azon gondolkodtam milyen lenne megérinteni őket, aztán tavaly az Arénában amikor a Tejútat énekeltem és hirtelen egyszerre kezdett el világítani a közönség kezében a telefonokkal, arra gondoltam ha csak 3 percre is, de sikerült. Szeretném újra látni a Tejutat, amit megálmodtam magamnak. Így hát nekivágunk a nagy útnak.

kowalski 15 év, 8 album, rengeteg koncert, videoklip és emlék – ünnepel a Kowalsky meg a Vega, és nem csak úgy ímmel-ámmal: idén dupla album, a 2018-at a jubileum évét pedig Aréna koncerttel nyitják meg A 2003-as Pimasz grimasz című első albumuk óta sok változáson ment keresztül a zenekar. A Kowalsky, Jimmy, More, Dani és Sóder alkotta jelenlegi felállás azonban erősebb, mint valaha.

fonograf A Fonográf a 70-es években robbant be, s egyike volt azon magyar zenekraoknak, akik a hazai sikereken túl bejárhatták Európát és Ázsiát is. Saját dalaikon túl olyan nagy nevekkel dalainak közreműködői is voltak mint Koncz Zsuzsa, Halász Judit és Kovács Kati, de a legismertebb magyar rockopera, az István, a király megszületésében is részük volt.

irigymirigyÚjra koncertet ad a 27 éves Irigy Hónaljmirigy zenekar az Arénában. Már a koncert címéből is kederül, hogy nem mindennapi őrületre számíthat az aki 2018. február 10-én ellátogat a Papp László Budapest Sportarénába. A fiúk a sikeres 25 éves évfordulójuk után újra az Arénában lépnek fel, a tőlük megszokott jóhangulat pedig garantált!

enricoiglesiasTizennyolc év szünet után Enrique Iglesias magyarországi koncertje 2018. március 11-én lesz a Papp László Budapest Sportaréna színpadán. Több éves tárgyalássorozat eredménye, hogy a latin zene hercegeként is emlegetett énekes 2018-as világkörüli turnéjának hét európai állomása között Budapest is szerepel.

mangalica2018-ban  tizenegyedik alkalommal rendezzük Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében az V. kerületi Szabadság téren. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár.

eskuvotrendA Pécsi Esküvő Kiállítás évről évre növekvő sikerére való tekintettel 2018 januárjában a Fair-Expo Kft. ismét a Tudásközpontban, egy helyen jelenteti meg a város és a régió számos esküvői szalonját, rendezvényszervezőjét, vendéglátóját, fotósát és minden kapcsolódó szolgáltatást az esküvőt szervező párok és a báli szezonra készülők részére.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője