2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

btfAz idei Budapesti Tavaszi Fesztivál változatos kínálatának része számos kiváló komolyzenei program. A fesztiválon a kiemelkedő hazai előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve megannyi bemutató, valamint társintézményekkel szoros együttműködésben megvalósuló előadás is várható.

oldtimer22018. április 13-15-ig a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre a nemzetközi veteránjármű rendezvényünk, mely Közép- és Kelet-Európa legnagyobb oldtimer kiállítása. A kiállításon veterán autók és motorok, teherautók és buszok, katonai járművek, traktorok és stabil motorok, valamint gőzmozdonyok és oldtimer vasúti kocsik kerülnek bemutatásra.

konyha benczurJó helyen jár. A gazdag étel-ital kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére való fogást, a magyaros specialitásokat éppúgy, mint a vegetáriánus vagy a korszerű táplálkozásnak megfelelő reformételeket, hiszen választékunkkal különös figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozásra.

vadaszgorenyIdén is maximum 100 görény nevezhető. A 100 görény természetesen azokra értendő, akiknek a nevezési lapja, és a nevezési díja IS megérkezett az Egyesülethez. Valamelyik hiányában a nevezést nem fogadjuk el, helyszíni nevezésre nincs lehetőség. A szépségversenyen bárki indulhat...

fozoverseny kerekrepaNagykorúvá vált Miklósfai Répafőző Versenyt immár 18. alkalommal rendezik meg. A legfőbb cél ezúttal is a hagyományos miklósfai répa népszerűsítése, de a szervezők mindig arra törekednek, hogy távolabbi vidékekről is csalogassák a gasztrokultúra iránt érdeklődőket.

fazekasZalaegerszeg, Göcsej kapujában büszke a vidék hagyományaira, népi kultúrájára. A Zalaegerszegi Országos Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztivál a zalai, vasi „gölöncséreknek”, gyönyörű mesterségüknek állít emléket mai utódaik seregszemléjének megszervezésével.

kiskertesz tanodaKertészkedj kedvenc mesehősöddel: ültess egy katicalánnyal, keresd meg az örökké termő fát egy mókussal,  szüretelj tündérekkel, csodáld meg egy virág szépségét, ahogy a kis herceg tette. Belépünk a mesék birodalmába, hogy a mesehősökkel együtt  tapasztaljuk meg azt a csodát, hogy hogyan lesz egy pici magból, egy égig érő paszuly.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője