2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

babyAz egyik legnagyobb látogatottsággal rendelkező rendezvényünk! Téli rendezvényünk új helyszine a Duna Centerben lévő hatalmas helyiség. A 650! db parkolóval rendelkező Duna Center területe: 2.600 m2. Közel 300 rendezvénnyel a hátuk mögött, a szervezők azt látják, hogy jó úton haladnak, hiszen szeretik rendezvényeiket és évről - évre többen látogatják.

babaA Baba-Expo "pályafutása innen kezdődött annó 2005. Május 15-én. :) A kiálítás 2500 m2-én minden megtalálható amire babának és mamának szüksége lehet. A helyszín Debrecen Nyíregyháza felé kivezető szakaszán a 4-es út mentén van közvetlenül a Főnix Csarnok mellett. Minden érdeklődőt szerettel várnak Debrecenbe a Hódos Imre Rendezvénycsarnokba.

hungexpoAz államé a vásárváros, mégis súlyos bérleti díjakat kell csengetnie. A Hungexpót üzemeltető céget a 2000-es évek második felében privatizálták a franciáknak, de az Orbán-kormány visszavásárolta a társaságot több mint 17 milliárd forintért – írta a HírTV online változata

farsang2018 a Családok Éve Magyarországon! Ebből az alkalomból „Családi Farsang” fotópályázatot hirdetünk a Fővárosi Nagycirkuszban 2018. február 01. és február 28. között. Azok között a családok között, akik ebben az időszakban (dátummal ellátott) családi (min. 2 felnőtt + 2 gyerek), álarcos vagy farsangi jelmezes...

turaFebruár 17-én szombaton este és 18-án vasárnap Leányfalu kiinduló- és végponttal rendezi harmadik teljesítménytúráját a Túrafüggő Éremszerző Mozgalom. Túránknak olyan helyszínt választottunk, mely keveset járt a teljesítménytúrázók körében, s túramozgalmunk, a Pilis-Visegrádi Zöld több szakaszát is érinti.

videkfejlesztesAz alföldi települések húzó ágazata évtizedek óta a mezőgazdaság és az állattenyésztés. Számos család állít elő helyben minőségi élelmiszereket és ez jelenti számukra a fő megélhetési forrást A Duna-Tisza közi Agrár Expo célja a minőségi magyar élelmiszertermékek, kézműves élelmiszerek bemutatása, népszerűsítése, értékesítési lehetőségeinek bővítése. 

construmA CONSTRUMA napjainkra olyan komplex kiállítási csokorrá vált, mely lefedi az otthonteremtés teljes spektrumát a lakásvásárlástól az építkezésen át a lakberendezésig, kerttervezésig. A CONSTRUMA csokor kihagyhatatlan fórum, ha a legszélesebb szakmai és végfelhasználói kör előtt szeretnék felvonultatni a legújabb trendeket, termékeket, szolgáltatásokat.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője