2025. május 6., kedd - Ivett
Amikor a legendás vadász, az Orion kora hajnalban keleten bukkan fel, a nyár izzásában élünk. Július vége felé szoktak beköszönteni – a forró nyári napokat követően gyakran előforduló – viharos jégesőkkel pusztító frontátvonulások. Több helyen mondták azt, hogy Illés hordókat gurigáz a Mennyekben, azért dörög az ég, Illés és Jakab pedig Annát kergeti.
A "Hétrétország: szerek és porták fesztiválja” az idén 17. alkalommal kerül megrendezésre. Ez a nyárutón zajló fesztivál a kalandos lelkületűeket invitálja az Őrségbe, e falvakból, szerekből, rétekből és tártkapus portákból álló alkalmi "országba", annak élményszerű felfedezésére. A programban lesznek zenei, színházi, irodalmi és filmes események.
A X. Nádasdy Történelmi Fesztivál 2018-ban valami különlegességet tartogat az ételmustrára:egy olyan, különleges, a korábbi évek 12 legjobb csapatának versenyére építő rekordkísérletet, ami egyedülálló és példa nélkül álló. Bemutatjuk az Ország Legnagyobb Középkori Lakomáját
A 4,5 kilométeres kukoricalabirintus 5 hektáron terül el. A Csongrád megyei Kiszombor határában lévő, szombaton nyíló útvesztő ki- és bejárata között 2,5 kilométert kell megtenni akkor, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.
A tikkasztó nyári melegben nincs is jobb annál, mint csobbanni egyet a hűsítő vízben, majd a parton pihenni egy lángos, főtt kukorica vagy jégkrém társaságában. Abban mind egyetérthetünk, hogy a forróságot csak víz mellett lehet elviselni, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy kinek milyen az ideális fürdő.
Újabb két szálláshely kapta meg a KidsOasis családbarát védjegyét. Mindkét szállás különleges a maga nemében. A Szerethető Zöld Ház vendégház 3 szélforgós, a Várgesztesi Villapark pedig 4 szélforgós minősítést kapott. A Bakonyszücsben található Szerethető Zöld Ház az első olyan vendégház, amelyik megkapta a KidsOasis minősítést. Nevében minden benne van.
Miért bajlódna a nyári pihenés minden apró részletének megszervezésével, ha itt vagyunk Önnek mi, az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa gyermekbarát wellness hotel csapata? Képzeljen el egy helyet, ahol nincs kiszolgáltatva az időjárás szeszélyének! Egy fantasztikus szállodát, ahol akkor is ezernyi program közül választhat, ha odakint éppen az égi elemek küzdenek a földiekkel.
|
Kerestél, kutattál, de még nem találtál rá…
A vállalkozások ma már nem kerülhetik meg…
Az elmúlt években új színt vittek a…