2025. május 5., hétfő - Györgyi

Archívum

palocokÉletünk során gyakran találkozunk a közösség összetartó és alkotó erejével, vagy épp annak hiányával. Pedig ez az összetartás és alkotó erő olyan értéke egy társadalomnak, egy szűkebb közösségnek, mely a legnagyobb tartalékokat tudja biztosítani a fenntarthatóságnak, a fejlődésnek.

vofelyMinden év augusztusában kerül megrendezésre a két napos Mároki Lakodalmas, mely minden korosztály számára szórakozást és kikapcsolódást biztosít. A rendezvény egy igazi hagyományőrző lakodalom köré épül, ahol a falu két részét képviselő menyasszony és vőlegény házasságot köt.

mez2018. augusztus 4.-én ismét megrendezik Jászberényben a XXXI  Nemzetközi Mézvásárt és méhésztalálkozót. A rendezvény alatt megtekinthető a méhészeti eszközök kiállítása és vására. A helyszínen kóstolók, kis- és nagytételű mézértékesítése is lesz. A mézvásár egész területére díjtalan a belépés.

utazasA Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja az utazók figyelmét arra, hogy nemcsak a poggyászok sérülése, elvesztése, hanem késése esetén is jár kártérítés. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) határozott álláspontja az, hogy tömeges esetek felelős légifuvarozók esetében nem fordulhatnak elő.

puposLagardére lovag története a számos filmfeldolgozás után a musicalszínpadot is meghódítja. Generációk nőttek fel Paul Féval romantikus, kalandos történetében élni akarás és gyilkosság, szerelem és gyűlölet, barátság és ármány, a jó és a gonosz vetélkednek egymással, hogy végül a jó elnyerje jutalmát és a gonosz meglakoljon.

abbamamamia2018. augusztus 10-én  Velencén az Esztrád VízíSzínház nagyszínpadán Musical est keretén belül a Super Truper - ABBA válogatások című előadást tekinthetik meg az érdeklődők.

megfesztitettA rockopera mai világunkba helyezi az evangéliumi történetet, amelyben a Vezér boldogság- pótlékként a pusztító szert kínálja a népnek, míg vele szemben a Mester a szeretet hatalmát szegezi szembe Mammon hatalmával, s az életet teremtő testvériséget és megbékélést hirdeti.

 


 


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Gesztenyevirág Fesztivál, 2025. május 1-2-3.

Gesztenyevirág Fesztivál, 2025. május 1-2-3.

More details
DOGZ fesztivál, 2025. május 1.

DOGZ fesztivál, 2025. május 1.

More details
Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

More details
Boldog békeidők Hévíze Fesztivál, 2025. május 1-4.

Boldog békeidők Hévíze Fesztivál, 2025. május 1-4.

More details
Jön a CSR Hungary Díj 2025

Jön a CSR Hungary Díj 2025

More details
Elindut a Közösségek Hete!

Elindut a Közösségek Hete!

More details
Hamarosan rajtol a 100 éves Tour de Hongrie

Hamarosan rajtol a 100 éves Tour de Hongrie

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője