2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Az infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti a Nagybani Piac vezérigazgatója a második Piac Éjszakájának sajtótájékoztatóján. A célok eléréséhez a piac vezetősége megújította együttműködését a FruitVebbel, amelynek értelmében tovább erősödik a termelők és a piac közötti kommunikáció...
A MagyarországOn versenyre 70 nevezés érkezett idén – ebből választotta ki a 13 tagú szakmai zsűri a legjobbakat. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két díjat is elhozhatott – arany minősítést nyert az új jegyrendszere, ezüst fokozatot pedig a cég új arculata. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) 3 megyére kiterjedő ökoturisztikai élménykínálata három megyében több mint száz élményelemet tartalmaz...
A balatonföldvári kikötőben június 23-án 5. alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó gyorsulási bajnokságot. A szervezők oldalán közzétett információk szerint az idén 17 hajó legénysége vesz részt a látványos küzdelemben, az egyik csapat Svájcból érkezik.
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.
Sok polgártársunk még sosem járt zsinagógában, ezért összeszedtünk 6+1 érdekességet, amit a „gyülekezés házáról” tudni érdemes. Aki közelebbről is megismerkedne a zsinagógák világával, az a Múzeumok Éjszakája alkalmából rendezett Nyitott Zsinagógák Éjszakájánál jobb alkalmat nem is találhatna erre.
A Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára remek kikapcsolódást jelentenek. Szeretettel várják a legkisebbektől kezdve a dédiig az egész családot! A gyerekek a programok mellett egész napos játszóházban, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
Légy részese a Látrányi Lovagregénynek és utazz velünk a középkori Látrányba! Kóstolj török kávét, próbáld fel a harcosok páncélját, röptess sólymot és nevezz be a Parasztolimpiára! Keresd fel a a Banyatanyát, ahol jósolnak neked, csapj fel kötélverőnek vagy készíts pártát a Céhes sátorban!
|
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…