2025. június 18., szerda - Levente

Archívum

hattyukA Csajkovszkij balettjei közül a Diótörő és a Hattyúk tava az egyik legismertebb balett, amiket minden évben színpadra állítanak a világ nagy operaházai és balett társulatai. Az orosz balett két meghatározó előadásának tartják őket, de mind közül kiemelkedik A hattyúk tava, ami Csajkovszkij első balettje volt.

utasokA nemzetközi turizmusban alapjaiban változtak meg az utazási módok, a változó keresletre reagálva átalakult a turisták kiszolgálása is. Az Amadeus aktívan nyomon követi a turisztikai piac trendjeit, ezekre reagálva fejleszti saját eszközeit. 2019-re vonatkozóan nyolc markáns trendet azonosítottak.

szilvsiA síszezon január 15-től indul Szilvásváradon, a kék pálya főleg kezdőknek, gyermekeknek ajánlott, úgynevezett családi sípálya.Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere elmondta, hogy a kék pálya 270 méter hosszú, enyhe lejtésű, főleg kezdőknek, gyermekeknek ajánlott. Mellette egy snowboard park, illetve egy 200 méter hosszú szánkópálya is található.

nyaralohajoTíz nyaralóhajó érkezik hamarosan a Felső-Tiszához, lesz közöttük négy, hat és nyolc férőhelyes is. Az év második felében az érdeklődők ki is próbálhatják ezeket a Tisza-tavon és a Tiszán.Nagyszabású sajtótájékoztatón mutatták be az idén próbaüzemmel induló felső-tiszai nyaralóhajózási programot. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta,...

szd p plakat 2019A magyar mozdulatművészet hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2019 januárjában is megrendezi a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. Kettős jubileumot ünneplünk, a SzólóDuó immáron a huszadik, míg a fesztivál kísérőprogramja, az Ork_Kota_Platform-Egy percesek (tánc)filmre a tizedik évadjába lép.

miro2019. január 14-én ismét kulturális esttel jelentkezik a népszerű MiroArt sorozat a Városliget Caféban, amelyen négy sikeres alkotó mesél művészeti küldetéséről és arról, hogy szerintük milyen az X, Y, Z generáció művészet prezentálása és fogyasztása. POKET, Budapest Bár, Goga Food és Dante világa – mi a siker titka?

silvJanuár 20-ig még leadhatják mindent eldöntő szavazataikat, s az utolsó két adás után kiderül, melyik szálloda nyeri el Az Év Hotele címet.A visegrádi Hotel Silvanus**** lett A Hónap Hotele 2018 decemberében a Budapest környéke régióban. Így ebből a régióból ez a hotel indulhat majd Az Év Hotele címért, megelőzve a második helyen végzett ráckevei Duna Relax & Event Hotel****-t...

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője