2024. május 18., szombat - Erik
A NIGHT RUN Budapest egyik legizgalmasabb futóeseménye! Langyos nyáresti szellő, Európa egyik legszebb városának fényei, a Duna illata, a DJ által diktált tempo lüktetése, a rajt eufóriája, futás a rakparton, majd keresztül a váron, végül a célba érés öröme.
Betyárporták, játékos erőpróbák, kalandos vonatozás várja az érdeklődőket a szentendrei Skanzenben az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Cifraszűrt és széles karimájú kalapot viselő betyárok vernek tanyát három napon át a Skanzen Jászárokszállási Fogadójánál és ha nem figyelünk, még a Skanzen Vonat is veszélybe kerülhet.
A válogatásban 9 ország több mint 100 dizájnerének munkái kapnak helyet. A régiós cseh, lengyel, magyar és szlovák – tervezők munkái mellett első ízben láthat a nagyközönség német, osztrák, román, svájci és szlovén alkotók által jegyzett bútorokat, lakástextileket,tárgyakat.
A felújítás utáni kastély ezévi legszínpompásabb eseményére készülünk: A iibarokk – művészetek Grassalkovich udvarában. 1751 augusztusában olyan nevezetes esemény történt a kastélyban, amit a mai napig emlegetünk. Mária Terézia császárnő látogatott ide, Grassalkovich Antal pedig olyan pompázatos ünnepséggel fogadta, amilyet Mária Terézia sem látott még sehol.
Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az év „legszentendreibb” eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált. A mind műfajilag, mind tematikailag sokszínű programsorozatban több, mint 162 esemény várja a látogatókat.
Idén nyáron is sörfesztivál Vácon, 2018 augusztus 18-20. között a Duna-parton, a Zenepavilonnál. Közel 100 féle sörkülönlegesség, ingyenes koncertek, változatos gasztro-kínálat, kézművesek utcája, hatalmas vidámpark, jó hangulat és TŰZIJÁTÉK várja az érdeklődőket!
A Cushman & Wakefield, Magyarország legnagyobb ingatlantanácsadója rekord mértékű irodaterületet adott bérbe 2018 első felében. A közel 42 000 négyzetméter terület 44 ügyletből tevődött össze, melyek átlagos mérete 940 négyzetméter fölött volt. A vállalat piaci részesedése ebben a félévben 24 százalék volt az ügynöki piacon.
|
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…