2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál - 2018. augusztus 24-26.

904

szentendre1

Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az év „legszentendreibb” eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált. A mind műfajilag, mind tematikailag sokszínű programsorozatban több, mint 162 esemény várja a látogatókat.

A három nap alatt: többek között a „Házak, udvarok, házigazdák” programsorozat 33 óvárosi udvarban, gyertyaúsztatás, tematikus városi séták, gumikacsa verseny, fényfestés a Fő téren, számtalan koncert- így The Biebers, Budapest Bár, Lóci játszik -, performanszok, kiállítások, gyerekprogramok.

 A város nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 13. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost. A fesztivál állandó elemei, mint a „Házak, udvarok, házigazdák” programsorozat, nagyszínpadi koncertek fényfestéssel, a GastroArt, tematikus városi séták, Gasztro utca, Dumtsa forgatag, gyerekprogramok és számtalan más érdekes program, koncert várja a látogatókat a háromnapos fesztiválon. A rendezvény – a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat egyes eseményeit és a városismereti sétákat kivéve- ingyenes!

„A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, és azon belül a HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK programsorozat a legszentendreibb rendezvényünk.” – meséli a város kulturális alpolgármestere, Sólyomné Gyürk Dorottya. „Ezekben a napokban az idelátogatók nem csak a belváros házainak barokk homlokzatait csodálhatják meg, hanem betekintést nyernek az udvarokba, mi több, találkozhatnak az ott lakókkal. Ők ugyanis a házigazdái az eseményeknek, ők adják a programokat, kínálják saját készítésű ételekkel a betérőket. Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás. Egy közös van bennük: ők mind szentendrei arcok, olyanok, akiket jól ismernek az itt élők, olyanok, akik mindig készek önzetlenül tenni a városukért. Most éppen szélesre tárják kapuikat, vendégségbe hívják Önöket, töltsenek el néhány órát egy vendégszerető szentendrei polgár otthonában!”

A Házak, udvarok, házigazdák programsorozatban 33 helyszínen, 90 program közül választhatnak a látogatók. (Egyes programok belépődíjasok. Ezekre jegyek már elővételben is  válthatók.)

A GASTROART keretében a szentendrei művészek alkotásai ihlette artisztikus desszerteket és ételeket 9 vendéglátóhely (éttermek, kávézók, cukrászdák) jeles képviselői készítik el, kimondottan erre a hétvégére.

Szentendre ikonikus központi helyén, a FŐ TÉRen szombat, vasárnap este 21 órától különleges fényfestészeti kompozícióval és koncertekkel –Budapest Bár, Lóci játszik- várunk mindenkit.

Gasztronómiai különlegességekkel, koncertekkel, gyermekprogramokkal és cirkuszi mutatványosokkal találkozhat mindenki, aki kilátogat a Duna korzón található

GASZTRO UTCÁba. Ezt a helyszínt nyitja meg péntek este a város egyik kedvenc eseménye, a páratlan szépségű gyertyaúsztatás a Dunán. Az utcafesztivál három napja alatt bárhol, bármikor felbukkanhatnak a szoboremberek, a mutatványosok, a bűvészek, az artisták, a tűzzsonglőrök. A koncertek és egyéb programok fáradalmait a korzó végi Telecom-TLC Chill Zone-jában pihenheti ki a látogató.

Szinte mindannyiunkban megvan az új, ismeretlen dolgok felfedezése iránti vágy. Ezért is hozta létre

városunk Tourinform Irodája a szentendrei VÁROSISMERETI SÉTÁKat, amelyek során mindenki – a saját érdeklődési körének megfelelően – megismerheti Szentendre rejtett kincseit. Az Ahány ház, annyi történet, az Édenkert nyomában és a Gastro-Art sétára a korlátozott létszám miatt előzetes regisztráció ajánlott.

Szintén a Szentendre és Térsége TDM szervezésében a Dumtsa Jenő sétáló utca sokszínű fesztiváli forgataggá válik. A DUMTSA FORGATAGban a gyerekprogramok és koncertek kapnak helyet, mint a Mi folyik itt? vízparti gyermekfoglalkoztató, a Társas-Ág családi játszótér, a Gyermekszínpad programjai, a SZÍV, azaz Szentendrei Iparművészeti Vásár, Művész Teraszkoncertek, illetve az Apetízer kóstoló programok az Édeni Édességek Boltjában.

Erre a hétvégére a város többi kulturális intézményei is számtalan programot biztosítanak. A KÍSÉRŐPROGRAMOKban megtalálhatjuk a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a P’Art Mozi, vagy akár más kiállítóhely, galéria eseményeit is.

Időpont: 2018. augusztus 24-26.
Helyszín: Szentendre
Információ: www.facebook.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője