2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

vonatejszakaA Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma tavaly megújult kiállításával várja az érdeklődőket. Az idén 71 éves vasútüzem múltját megidéző tárlókon kívül a kisebbek számára kipróbálható játékokkal az egész család számára tartalmas képzeletbeli utazás tehető a kisvasút múltjában és jelenében. A múzeum ezúttal éjjel fél 1-ig tart nyitva.

gyulaiJúlius utolsó hétvégéjén (július 26-28.) a város és a Gyulai Vár történelmének egyik mérföldkövét felelevenítő nagyszabású rendezvényen a kor jellegzetességeivel, a végvári vitézek életével, legendáival, harci szellemével, művészetével, költészetével, mindennapjaival lehet egészen közelről megismerkedni.

halespetyekA Somogy megyei Fonyódon ismét megrendezik a nyár egyik legkedveltebb rendezvényét. Itt a zene összetalálkozik a gasztronómiával, valamint becsatlakozik melléjük egy kis kultúrát erősítő népművészet is. Igazi nyári kikapcsolódásra számíthat, aki erre jár. A halak, valamint a petyek ünnepét már sokadik alkalommal rendezik Fonyódon.

szentlaszloSzent László előtt tiszteleghetünk a Szent László napon Győrben. Lovagi kort idéző hangulattal vár minden kedves érdeklődőt Győr, ahol fergeteges jelmezes felvonulás, harci tornák és még sok más vár az érkezőkre. A Szent László Napokon a lovagkor jellegzetes momentumai lesznek megtekinthetők. Lesz lovagi tábor, gyerekeknek hagyományőrző játszóház,...

maszazsAmit ma thai masszázsként ismer a világ, az már több mint ezer éves gyakorlatra tekint vissza (elméleti és gyakorlati gyökerei viszont még régebbi korokból, kínai és indiai gyökerekből táplálkoznak). A cél fizikai és pszichés tekintetben a fájdalmak és a merevségek feloldása, a hajlékony, rugalmas, elengedett állapot megteremtése.

hungmedHUNGAROMED Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítást és Konferenciát azért hoztuk létre, hogy Magyarország egyetlen átfogó szakkiállításaként lehetőséget teremtsen az egészségügyi ipar szakmai szereplőinek – mind a gyártók, forgalmazók, megrendelők, valamint az ezközöket használó orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakdolgozók – találkozására.

brandtestA BRAND TESTER Park a leginteraktívabb rendezvények világát idézi: 150 izgalmas márkával, fontos kezdeményezésekkel ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók. A belépő ára tartalmazza minden élménysziget egy vagy több értékes termék-és szolgáltatás tesztjét, legyen szó a legokosabb okostelefonról, hibrid autóról, repülős oktatásról,...

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője