2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

felmar7 kilométeres körpálya (sík, utcai), mely a Bregyó Sportközpontból indul, és áthalad Székesfehérvár történelmi belvárosán.Minden célba érkező befutóérmet kap, és valamennyi kategória 1-3. helyezettje érem és tárgynyeremény-díjazásban részesül. Versenyszámok: Cerbona Félmaraton, High5 14k, Intersport 7k, 3x7k váltó.

sofabA kiállítás kiváló lehetőség a szakértőkkel való véleménycserére, a trendek megvitatására, a saját ötletek megbeszélésére, termékek, újítások bemutatására - mind a fórumokon, mind a standokon. A korábbi évek sikereinek köszönhetően rendezik meg az idei évben is.

innoligHa erdészet és faipar, akkor természetesen Sopron! Ez a kijelentés évtizedek óta megállja a helyét, 10 éve azonban nem csak a szakmai oktatás magas színvonala miatt igaz a mondás. Idén 11 éves az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat. Az eseményen az erdészeti, faipari vállalkozásoknak, szervezeteknek lehetőségük nyílik a tudományos,

mezekMagyarország egyik legnagyobb méhészeti rendezvénye, több mint harminc éve azzal a céllal jött létre, hogy az addigi egycsatornás értékesítési rendszer megszűnése után lehetőséget teremtsenek a méhésztársadalom számára méhészeti termékeinek minta alapján történő értékesítésre. Később változtak az igények és ezzel együtt a célok is:...

fonyodkajÁtadták az első megújult balatoni vízitúra megállóhelyet. A fonyódi Kajak-Kenu Pont és az új eszközök a balatoni város vízi turizmusát hivatottak fellendíteni. Új csónakházat illetve számos eszközt (kajakok, sárkányhajók, lapátok, SUP-ok, mentőmellények, illetve GPS modulok és más kiegészítők) adtak át július 2-án a Fonyód Városi szabadstrand mellett található,...

nadasdiA nádasdladányi Nádasdy-kastélyban tervezett élményterekben a látogató úgy érezheti majd magát, mintha csak a főnemesi családnál járna vendégségben. A kastély átadása 2020 első negyedévében várható. Az építési munkálatok 65%-os készültségi állapotnál tartanak – közölte Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa.

balatonberenyA nyár nem telhet el mese nélkül ezt a gyerekek is jól tudják. Minden nyaralásnál fontos, hogy a gyerekek minőségi kikapcsolódásban részesüljenek, ezt sok szülő szem előtt is tartja. Az egynapos programra minden kicsit várnak a szüleikkel. Interaktív játékos vetélkedőkkel, kalandokkal várják a kicsiket a városba, ahol már több éve megrendezésre kerül ez a nyári program.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője