2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

A rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebb, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét – állapította meg egy új amerikai tanulmány.

Megdöbbentő, de arányaiban az USA-ban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is olcsóbb a Netflix, mint Magyarországon.

Lombkorona-ösvényt és vadászpanziót adtak át Süttő és Tardos községek határában, a Gerecse Tájvédelmi Körzetben, egy korábbi kőfejtő területén.

Megoldásról beszélj, de hitelesen! Manapság a cég hírneve, jövője, bevételei, ügyfélkapcsolatai alapvetően a sikeres kommunikációtól függnek. Hogyan uraljuk és reagáljuk le jól egyszerre, egy időben a hatalmas mennyiségben zúduló adatokat, információkat?

A verseny 1961–65 közötti hagyomány útján kerül 2001 óta újra megrendezésre. Azoknak a futóknak, túrázóknak szól, akik ki akarják próbálni erejüket, kitartásukat a Pilis-Visegrádi-hegység három legmagasabb pontjának érintésével.

Budapesten kívül Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark összesen több mint félmilliárd forint értékben.

Nem telik el úgy nap, hogy ne hangozna el egy Beethoven-szimfónia vagy -zongoraverseny valahol a világon. Beethoven szerint „nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit”.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője