2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

A kiberbiztonsági kutatóként dolgozó Lance R. Vick még a nyáron értesítette a szállodalánc vezetőit, hogy a szobába tett robotok nem biztonságosak. A japán Hideo Sawada még 2015-ben nyitotta meg a Henn-na nevű hotelét, amely elképzelése szerint "a világ leghatékonyabb szállodája" lett volna.

Nemzetközi top speakerek váltják egymást a jövő trendjeit elemző BrandFestival színpadán november 20-21-én a Budapest Music Centerben.

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Advent első vasárnapján ünnepi programmal készülünk kicsiknek és szüleiknek a Savoya Park központi terén.

Ismét Székely Nagyvásár a Bálnában! Minden idők eddigi legnagyobb székely vására ismét megrendezésre kerül! 100 kézműves termelő, 1500 prémium kategóriás termékének széles körű választéka jelenik a budapesti Bálnában.

A Szegedi Vadaspark újra meghirdette évek óta sikeres fotópályázatát, aminek témája idén az intézmény harmincadik jubileuma.

A látogatók november 19-től tekinthetik meg a forgószárnyas szekcióban „Csőrike II”-t és „Szarvastehenet” – egyelőre a fegyvertartó félszárnyak és forgószárnylapátok nélkül.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője