2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Ebben az évben is a Föld Napjához kapcsolódik a Tudományfesztivál Budapesten. A tudományos ismeretterjesztés minden korosztály számára nyitva áll, hiszen a program fő célja a népszerűsítés. Kutatóintézetek, ismeretterjesztés, innovációval foglalkozó cégek várják az érdeklődőket. A TIT által szervezett rendezvényen az előző évekhez hasonlóan különleges programelemekkel készülnek.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) április 17-én a Mystery Hotel Budapestben tartott tagjai számára konferenciával egybekötött vacsorát. Molnár Judit elnök ismertette a szövetség következő negyedévi programjait. Április 24-én reggeli keretében számol be Békési Tamás, a BFKH osztályvezetője az utazási irodák vagyoni biztosítékának ellenőrzéséről.
Napjaink legnépszerűbb és legismertebb beat, rock and roll és jazz zenészei lépnek színpadra április 25-én csütörtökön Budapest ikonikus szórakozóhelyén, a Metro Klubban. A zártkörű rendezvényen Iván Szandra, a The Shades együttes, Török Ádám és RockMilady gondoskodik majd a hangulatról.
A tavalyi évhez képest minden régióban kedvezően alakult a szálláshelyek bruttó árbevétele az év elején, szállodai kategóriák között a négycsillagos hotelek teljesítettek a legjobban - ismerteti a Magyar Hírlap keddi száma a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készített legfrissebb felmérést.
Hetedjére szervezzük meg nektek Magyarország legizgalmasabb gasztrofesztiválját, a Vegan Food Festet, ahol négy napon keresztül élvezhetitek a növényi ételekkel járó ízkavalkádot. Kóstolnál hazai és határontúli ételkülönlegességek növényi alternatíváit? Lehűtenéd magad egy tejmentes fagyival? Nem tudod elképzelni, milyen egy vegán hamburger vagy hotdog?
A Borsod- Abaúj- Zemplén megye bőséges rendezvénysorozatokat tartogat a rendezvényekre látogatók közösségének. A népi hagyományokat, népzenéket bemutató eseménye is nagy látogatottságra tesz szert a miskolci programsorozata is. Melyet minden évben megtartanak, már több, mint húsz éve.
A 2020-as szkander és paraszkander Európa-bajnokságon várhatóan 30 ország több mint 1000 szkanderosa áll asztalhoz. A rendezvénynek Balatonfüred ad otthont.A kontinensbajnokságot 2020 május 16. és 24. között bonyolítják le, a világverseny megrendezéséről szóló megállapodást Assen Hadjitodorov, a Szkander Világszövetség és az Európai Szkander Szövetség elnöke,...
|
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…