2025. május 6., kedd - Ivett

Archívum

Keresőmarketing, GDPR és ötcsillagos vendéglátás a MUISZ-vacsorán

497

mysterihotelA Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) április 17-én a Mystery Hotel Budapestben tartott tagjai számára konferenciával egybekötött vacsorát. Molnár Judit elnök ismertette a szövetség következő negyedévi programjait. Április 24-én reggeli keretében számol be Békési Tamás, a BFKH osztályvezetője az utazási irodák vagyoni biztosítékának ellenőrzéséről.

Április 25–27. között tanulmányúton vehetnek részt a MUISZ tagjai Észak-Szlovákiába, májusban a törökországi Belekben rendezi meg a szövetség éves közgyűlését, június 6-án pedig gálavacsorával ünneplik a MUISZ 45. éves fennállásának évfordulóját. Molnár Judit kiemelte: hamarosan indul tavaszi marketing kampányuk, amelyben arra buzdítják az utasokat, hogy megbízható irodák szervezésében keljenek útra, mert így a nem várt események sem okozhatnak nagy gondot számukra.

Az esemény során bemutatta a Tisza-tavi Fesztivált Debreczeni Ildikó igazgató, aki közel negyed évszázada vezeti immár 50 fős jelmeztervező cégét Szolnokon. 12 ország legszínvonalasabb operaestjeire és fesztiváljaira - Bayreuth, Berlin, Bregenz, New York - készítik az öltözékeket a műfaj sztárjai számára. Debreczeni a természeti látnivalókban bővelkedő Tisza-tó és az opera szerelmeseként idén 6. éve rendezi meg a négynapos fesztivált, amely a színvonalas komoly zenei felhozatalt ötvözi a tó körüli Tour D'Opera kerékpártúrával és a települések turisztikai és gasztronómiai kínálatával. Nagy álma, hogy a részben önerőből finanszírozott esemény a Bregenzi Operafesztivál mintájára - ahol minden évben gigantikus díszletet építenek fel a Boden-tó vizében - ugyancsak egy vízre, vagy a tó partjára épült helyszínt kaphasson, amely egyben Kelet-Magyarország emblematikus épületévé is válhat. 5 éve egy koncertek, konferenciák, sportesemények megrendezésére is alkalmas óriási, tavirózsa alakú, állandó épületről készült megvalósíthatósági tanulmány, amelynek finanszírozásához kormányzati támogatás is szükséges lehet. A "Természet Operaházában" július 25-28. között fellép többek között Miklósa Erika és a New York-i Operaház művészei. 2014-ben 50, tavaly már csaknem 4000 látogató részvételével zajlott a fesztivál.

Ezután Horváth Antal, a siófoki Mimézis Kft. vezető mérnöke számolt be 2019 legújabb online marketingtrendjeiről. Szóba került a mesterséges intelligencia, a programozott marketing, amely az előre megírt, időzített bejegyzésünket akkor posztolja, amikor szeretnénk, a chatbotok, az utas érdeklődése alapján testreszabott tartalmak és hirdetések, a youtube szerepe a mozgóképre éhes fiatalok becserkészésében és az is, hogy a jó influenszer nagy vásárlóerőt hozhat, de kidobott pénz lehet, ha nem körültekintően választunk. Elhangzott még, hogy a napi 100 millió Facebook és Messenger üzenetet érdemes megcélozni reklámozóként. A még hazákban kevésbé elterjedt Instagramon egyelőre kisebb befektetéssel több elérést produkálhatunk mint a közkedveltebb Facebookon. Mivel a turisták 80 százaléka megosztja élményeit valamilyen közösségi médiafelületen a nyaralása során, a szakember tippje az, hogy hirdetéskezelő használatával fordítsuk értékesítésre ezeket az Instagram, vagy Facebook sztorikat. Rendkívül fontos ma már a weboldalunkat mobilra optimalizálni és nemcsak a fő, hanem az aloldalainkat is, mert az eszköz általánosságban 57, a turizmusban 75 százalékban vezeti a kereséseket. Hamarosan a hazánkban forgalmazott okostelefonokban is megjelenhetnek a hangos keresést lehetővé tevő intelligens hangszórók, amelyekbe elég belebeszélni és a háttérben futó mesterséges intelligencia felolvassa számunkra a kívánt tartalmakat. Horváth felhívta a figyelmet a jelenségre, hogy az insta szakemberek módszerei sokszor csak papíron hatékonyak, a valóságban nem hozzák az ígért eredményeket és vásárlóerőt.

Utolsó előadóként az Oppenheim Ügyvédi Iroda munkatársa, Kiss Zsófia osztotta meg első tapasztalataikat a GDPR-ról. Elmondta, hogy a felkészülési időszak lejárt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nem ad ki több egyedi állásfoglalást. Számos félmilliós, milliós összegű bírságot szabott ki a hatóság az elmúlt hónapokban egyebek között a pontosság elvének megsértése és a jogalap nélküli adattovábbítás jogcímén. Az eddigi legmagasabb bírság 11 millió forintra rúgott és adatvédelmi incidenssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt szabták ki. 2018 május 25. óta egyébként 320 bejelentés érkezett adatvédelmi incidensről - ennek több mint a fele rossz címre küldött közlemény volt. A Parlament április első hetében elfogadta az adatvédelmi rendelethez kapcsolódó salátatörvényt, amely a szektotárlis törvényeket  hozza összhangba a GDPR-ban foglaltakkal. Idén decemberben napvilágot láthat az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek a már meglévő ügyfeleik számára küldhessenek beleegyezés nélkül is hírlevelet. A NAIH erre az évre ígéri azt is, hogy az uniós szinthez igazítja az egyelőre még nagyon alatta maradó bírságok összegeit.

(Forrás: Turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

orban.robert@ogh.hu

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Országos összefogásra hív a SPAR –  indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

More details
Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

More details
Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője