2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

A globális koronavírus-járvány miatt egy újabb autóipari szakkiállítás marad el 2020-ban. Detroitban 1989 óta eddig minden évben megrendezték az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállítást, idén azonban elmarad a rangos rendezvény.

Újabb nemzetközi autókiállítás esett a koronavírus áldozatává: hivatalosan bejelentették, hogy idén nem lesz Párizsi Autószalon. A kísérő események viszont megvalósulhatnak a jelenlegi állás szerint.

Embert próbáló napok ezek azoknak a szülőknek, akik március 16. óta egy vagy több iskolásuk mellett egyszerre próbálnak szülőként, munkavállalóként és korrepetitorként is helytállni. Nem könnyű a gyerekeknek sem: van, ahol flottul, van, ahol csak nagyon akadozva működik az online suli, bár nyilván erőn felül mindent megtesznek a tanárok, sokszor bőven marad még feladat a szülőre is.

Világsztárok a nappaliban: a Müpa mindent megtesz azért, hogy fantasztikus közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhasson a világ legkiválóbb művészeivel, legizgalmasabb alkotóival estéről estére minden műfajban – otthon, a képernyők előtt.

Senki nem volt felkészülve az utóbbi hetek történéseire: a koronavírus miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és azon túl is.

Szombaton délután indult el a „Maradj otthon! Fesztivál” Facebook oldala. Az eseményt mára már 60 ezren követték, a résztvevők száma percről-percre folyamatosan nő.

A digitális technológiának köszönhetően a vesztegzár ideje alatt sem kell nélkülöznünk a kultúrát, csak egy kicsit máshogy kell csinálni. Habár most egy ideig nem láthatjuk élőben a világhíres bécsi tárlatokat, és nem hallgathatunk koncerteket a „zene fővárosában”, számtalan mód akad, hogy mégis élvezhessük ezeket – és még csak a négy fal közül sem kell kimozdulnunk.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője