2024. május 15., szerda - Zsófia
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-éig várják! A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét.
Az önkormányzat kérésére csak a nyári szezon végén kezdik a Tiszaligeti fürdő 7,7 milliárd forintos beruházását Szolnokon. Több mint 7,7 milliárd forintból fejlesztik a szolnoki tiszaligeti fürdőt – jelentette be 2018 novemberében Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc. A város a a Modern városok program keretében kapott vissza nem térítendő támogatást.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szeptember 21-én rendezi meg a XX. Fehértó Napját. A cél az, hogy bemutassák a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeit. Az érdeklődők ezen a napon bemehetnek a védett területekre, felmehetnek a tómeder melletti toronyba, ahonnan kilátás nyílik a pusztai tájra.
25 helyszínen 80 rendezvénnyel – 400 fellépővel és kiállítóval – várja közönségét az összművészeti programsorozat. A minőségi, különleges fesztivált hagyományteremtő céllal először 2016-ban rendezték meg Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében.
Izgalmas programokkal várnak mindenkit a bornapokon, ahol a legfinomabb borok és kellemes zene hívogatja akár a baráti társaságokat is. Izgalmas programok és a finom borok mind egy helyen. A belvárosban megrendezendő eseményen igazi fesztiválhangulatra számíthatunk. Az utcai kisvendéglőkben különleges ételek is megkóstolhatók,...
Óbuda – Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával az Óbudai Sport Nonprofit Kft. a kerületi lakosoknak közösségi vízi túrákat szervez. A táborveréssel és étkezéssel egybekötött túrázásnak a folyami evezésnek, kajak-kenuzásnak nagy hagyománya van a Dunán.
Magyarország legnagyobb nemzetközi ásvány- és ékszervására. Földtudományos interaktív bemutatók, kincsmosás, kőkaszinó, múzeumok új szerzeményeinek bemutatója várja az ásványok,kőzetek és kövületek iránt érdeklődőket. A drágakövek és az ékszerek kedvelői is hatalmas választékot találnak a 15 országból érkező kiállítók asztalain.
|
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Idén is érdemes várni a májust a…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…