2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Orbit, a közkedvelt cukormentes rágómárka, évről évre igyekszik segíteni az SOS Gyermekfalvakban élő hátrányos helyzetű gyermekeket, idén pedig már negyedik alkalommal kér Téged is, hogy segítsd őket magabiztosabbá tenni.
Fejlesztik a sümegi várat, felújítják a keleti szárnyat és a Csabi-tornyot is. Nagyszabású várfelújítási beruházás kezdődik, már a kivitelezőt keresik – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő adataiból. A Veszprém és Somogy megyék határán található műemlék-épületegyüttes az elmúlt évtizedben már kapott jelentős restaurációt.
Izgalmas programokat kínál a nyár utolsó hétvégéjén a Budakeszi Vadaspark. Pénteken éjszakai kirándulásra, szombaton az erdőtüzek megelőzését bemutató vetélkedőre invitálják a látogatókat. Augusztus 30-án, az Állatkertek Éjszakáján a napnyugta után induló túrákon az érdeklődők bepillanthatnak a vadak éjjeli életébe.
A Komárom-Esztergom megyei Várgesztest már jól ismerik a lovagi játékok szerelmesei, a Tatabányától 17 km-re, valamint a gesztesi vár alatti völgyben elterülő községre évek óta ellátogatnak a Lovagi játékokat bemutató szórakoztató rendezvényre. A hagyományőrző, illetve a hagyományt teremtő programsorozatot több...
A régió egyik legimpozánsabb őszi rendezvénye, az idegenforgalmi szezon méltó zárása. Az ország leghosszabb és legszínesebb szüreti felvonulása a 71-es számú fő közlekedési úton Badacsonytomaj és Badacsony közötti szakaszán zajlik, ahol felvonulnak a környékbeli települések képviselői, néptánc együttesek, legionáriusok, magyarországi borrendek...
Sokadik alkalommal varázsolódik el az ember, ha Esztergomban jár, legfőképp, ha betéved a Ízek Korok Hangulatok elnevezésű egyik eseményére, melyet a Vízivárosban azaz Esztergom történelmi városrészében rendeznek meg minden ősszel.
A már hagyománynak számító programsorozat mindig mutat valami újat...
Idén szeptember 14-én, szombaton tartják a már-már helyi hagyományként számon tartott Gyenesdiási Burgonya Napot. Minden, ami burgonya: burgonyás különlegességek, keszthelyi burgonyafajták bemutatása, szaktanácsadás, kedvezményes vásárlási lehetőség, főzőverseny, szórakoztató műsor - 2019-ben is megfűszerezzük a Burgonyanapot.
|
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…