2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Állatkertek Éjszakája és más, különleges hétvégi programok a Budakeszi Vadasparkban, 2019. augusztus 30.

704

VaddisznóIzgalmas programokat kínál a nyár utolsó hétvégéjén a Budakeszi Vadaspark. Pénteken éjszakai kirándulásra, szombaton az erdőtüzek megelőzését bemutató vetélkedőre invitálják a látogatókat. Augusztus 30-án, az Állatkertek Éjszakáján a napnyugta után induló túrákon az érdeklődők bepillanthatnak a vadak éjjeli életébe.

A szakvezetések során nemcsak az éjszakai állatokkal és azok szokásaival ismerkedhetnek meg a látogatók, hanem az erdőben hallható hangok és neszek forrásaival is. Láthatóvá válik az éjjeli rovarvilág, a látványetetések és állatbemutatók mellett pedig számos foglalkoztató várja a kicsiket és a nagyokat.

A kapukat este 7-kor nyitják ki, belépőt 23 óráig lehet vásárolni. Az Állatkertek Éjszakájára a felnőtt belépő 2600, a gyermekjegy 1200 forint, de váltható kombinált jegy, amellyel a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken, a Vadaspark és a Tropicarium pénteken, illetve szombaton és vasárnap látogatható. A kombinált gyermek belépőjegy (2-14 éves korig) 6000, a felnőttjegy (14 éves kortól) 8000 forint.

Hiúz

Augusztus 31-én a FIRELIFE Erdőtűz-megelőzési Programmal közösen Tűzvédelmi Napot rendez a Budakeszi Vadaspark. Az érdeklődők, kicsik és nagyok egyaránt, egy öt állomásból álló vetélkedőn ismerhetik meg, hogyan kerülhetők el az erdőtüzek. A játékos feladatok teljesítéséért ajándékot kapnak a résztvevők. A Tűzvédelmi Nap délelőtt fél 10-től 16.30-ig tart.

 Állatkertek Éjszakája – a Budakeszi Vadaspark programja

19.00 Kapunyitás
19.00-24.00 a Pangea Egyesület játékos ismeretterjesztő programja + kevésbé kedvelt állatok bemutatkozása (kígyók, pókok, egerek)
19.00-24.00 Tapizoo: éjszakai állatok (szőrök, bőrök, koponyák, illatok, hangok)
19.00-24.00 Fénycsapda (a madártani tanösvényen) – az éjszaka rovarjai
19.30 Szakvezetés – az éjszaka hangjai
19.45 Állatijó bemutató – az éjszaka madarai
20.45 Sakál látványetetés
21.15 Állatijó bemutató – az éjszaka madarai
22.30 Szakvezetés – az éjszaka hangjai
23.00 Pénztárzárás
24.00 Kapuzárás

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője