2024. május 16., csütörtök - Botond, Mózes
Minden sportolni vágyót sok szeretettel várnak a következő őszi Sarpi-Dorog Futófesztiválra, mely minden évben lehetőséget nyújt a futni vágyóknak, hogy meghódítsák a Nagy- Getét. A kedvezményes nevezési díjat online a legegyszerűbb intézni, ugyanis a helyszínen drágábban van már csak lehetőség nevezni a versenyre.
A Közép-Dunántúli régióban található Rácalmás Fejér megyében terül el. Több éve már, hogy a várost a tökök rendezvényeként is számon tartják országos szinten. Kezdetben csak a helyiek szórakoztatására indult el, de az évek alatt kinőtte magát a rendezvény. Ennek kapcsán már három napon keresztül szól minden a tökről...
A régió professzionális táncfesztiválja ismét megnyitja kapuit Pécsett. A pécsiek táncrajongó közösség, így méltó helyen van a több éves múlttal rendelkező Nemzetközi Tánctalálkozó. Színes programkínálatával várja az idén is a tánckedvelő közönségét. Táncon belül több műfaj kap szerepet minden évben, ezzel is kiszolgálva a közönség igényeit.
Bábolnán újra megrendezik a nagyszabású kukorica témára fűzött ünnepséget, mely már több éven keresztül ad lehetőséget arra, hogy a bábolnaiak apraja-nagyja együtt jól szórakozzon. A városlakók ismét várják a turistáskodókat is, hiszen itt mindenki talál kedvére való programot. Ma már híre van a bábolnai rendezvénynek...
Egerben ismét megrendezik a három napos szüreti ünnepséget. Az egri borvidék méltán neves borairól és csodálatos természeti adottságokkal bíró látványosságaitól híres. Az egri szüretre időzített mulatság, gasztronómiai és színvonalas kulturális rendezvénysorozat. Az egri borokról mindenkinek beugrik a Szépasszony-völgy...
Az V. kerület Irányi utcában, a Váci utca és Veres Pálné utca között újul meg az impozáns Irányi Palota, mely 2020. közepén egy magas színvonalon és kortárs stílusban felújított irodaház formájában születik újjá. Az OPTINVEST Zrt. megbízásából a Pyxis Nautica Építésziroda által megálmodott, és az EBH Invest által kivitelezett irodaház bérbeadási feladatait a Colliers International látja el.
A Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami a főváros környéki erdőkben szeptembertől október elejéig tart. A különleges kirándulások során az érdeklődök nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetnek.
|
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
Idén is érdemes várni a májust a…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…