2025. augusztus 1., péntek - Boglárka
Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában kap helyet a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye. Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy vasúti kiállítást kiegészítő terepasztal lesz, így a vasútbarátok és a kisgyermekes családok számára különlegesen izgalmas helyszín jön létre az autentikus vasúti épületben.
Február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti edzőtermek száma. Az edzési lehetőség egyelőre azok előtt nyitott, akik valamelyik fővárosi sportegyesülethez tartoznak, ám ezekhez a klubokhoz bárki csatlakozhat.
A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm alkotói Barta Tamás halálának évfordulójáig tették elérhetővé a filmet a YouTube-on. Attól tartanak, hamarosan betiltják a filmet.
A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent megtudhatunk egy helyen, a Smarthome Expo nevű első magyar okosotthon-konferencián.
A közönség választhat, hogy 10 fontért (4 ezer forint) részt vesz a produkció interaktív részében vagy ingyen nézi az előadást. A jegyeket hétfőtől lehet lefoglalni.
Az ingyenes MaszkaBál közvetítéssorozatban pénteken Nagy Zsófia és Ninh Duc Hoang Long, vasárnap Rálik Szilvia és Bretz Gábor fellépésével találkozhatnak az érdeklődők.
A cirkusz új épületének 50. évfordulóját egyedülálló programokkal ünnepli az intézmény, köztük egy nagyszabású produkcióval, a Dinasztiákkal.
|
2025. július 26-án szombaton csobbanj velünk a…
Idén nyáron se hagyd ki a balatoni…
Lehet fürdőben és fürdőzve is mozizni! A…