Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Mórahalmi Pálinkaverseny, valamint új programként a Tepertőfesztivál, amelyekre a nevezés, illetve a részvétel feltételei a szervező honlapján megtekinthetők! A programra szeretettel várják a szervezők…
1825. november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság alapításának céljára és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalakulását. A „legnagyobb magyar” nemes…
Neves külföldi középiskolák és egyetemek részvételével rendezik meg a hatodik "EduFair Budapest - Nemzetközi Oktatási Börzét" 2015. november 19-én a Bron-Y-Aur Kft. Konferenciatermében. A rendezvényen a látogatók személyesen találkozhatnak az…
Nemzetközi építészeti konferenciát szerveznek 2015. november 23-án a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelbe. A rendezvény témája "Az Üveg architektúrája és előállítása." A program inspirációval szolgál egy multikulturális környezetben, ahol több…
Az EuroCommerce által 2005-ben hagyományteremtő szándékkal útjára indított Európai Kereskedelem Napja idén november 5-én ismét megrendezésre került. A rendezvényen az elmúlt években már megszokott módon a kereskedelemben kiemelkedő munkát végző…
Népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon mintegy hárommillió ember töltötte be a hatvanadik életévét. A teljes lakosság több mint 30 százaléka. Sokan közülük továbbra is dolgoznak, kiveszik részüket a családi munkából,…
Az Agórát, mint egy Várost képzeljük el, melyben különböző Szakmák képviselői dolgoznak. A gyerekek a Térkép segítségével találhatják meg a Szakmák képviselőit, ahol ők maguk is kipróbálhatják a szakma néhány…