Hímes tojás és locsolkodás, komatál és locsolóbál, bensőséges ünneplés és tavaszköszöntő virgonckodás, nyuszi a tanyán és nyuszi a kézműves udvarban – mindezekkel a szentendrei Skanzenben várják a vendégeket. A régi,…
A Prestige Hotel Budapestben alszik a legjobban a vendég, legalábbis erre enged következtetni, hogy az alig egyéves szálloda nyerte el idén a három éve alapított Alvásbarát Hotel díjat. Az elismerést…
Március 22-én a Víz Világnapját idén a "Vizek és mesterségek" mottóval rendezik meg. A Magyar Fürdőszövetség ezért a fürdőmesterekhez címezve ünnepli a világnapot, így a fürdők rengeteg érdekes programmal, kedvezményekkel,…
Mi a folyamatos jó teljesítmény receptje? A fizikai edzés mellett milyen lelki felkészítést kapnak élsportolóink, és mit tanulhat ebből egy vállalatvezető? Március 25-én, az Agilis vezető képzés nyílt napján Lénárt…
Örömmel adunk közre egy nagyszerű eseményre, a mYnest természetfotós játszótér átadó rendezvényére szóló meghívót, amelyre 2016. március 24-én 11.00 órai kezdettel kerül sor az ELTE Füvészkertben. A mYnest természetfotós játszótér…
A Magyar Pékszövetség becslései szerint 90 millió kakaós csigát fogyasztunk évente. Mindez azért aktuális, mert a szövetség indított egy pályázatot a Legjobb Kakaós Csiga címért. Így, csupa nagybetűvel. A szakmai…
Március 20-án, az idei első WAMP-on több mint száz tervező mutatja be újdonságait a tavaszi megújulás jegyében. A vásáron a fenntartható design kerül fókuszba, ahol többek között az ökotudatos design…