A nyár első hétvégéje a borról szól Tokajban. A város főtere mellett a Szerelmi Pincesor, a Tokaji Borvidéki Emlékpark valamint a Világörökségi Bormúzeum is bekapcsolódik a helyszínek közé. Hosszú idő…
Idén 5. alkalommal rendezik meg a China Smart Expo-t 2016 június 13-15. között a The Experience Center (TEC) épületében kerül megrendezésre a „China Smart Expo 2016” elnevezésű, három napos kiállítás,…
2016. június 3-5. között 3 napon keresztül az outlet árakon felül további extra kedvezményekkel, valamint magyar és nemzetközi street food különlegeségekkel várják azokat akik ellátogatnak az M3 Outletbe. "Ünnepelj velünk…
A Judafest Magyarországon, elsősorban a magyar közönségnek szól, ezért kiemelt helyen foglalkozik a magyar, zsidó alkotók mûveivel, elõadásával, az õket érintõ eseményekkel, problémákkal. A Judafest célja, hogy minél több részben…
2016 második negyedévében a spekulatív bériroda állomány hozzávetőleg 2,6 millió négyzetmétert tesz ki, ezen felül 664 ezer négyzetméter van tulajdonosi használatban. A beruházások lefékeződése után a fejlesztői oldal már kezd…
Bár tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektté nyilvánították, még mindig csak tervezés alatt áll a Művészetek Palotája melletti területre megálmodott konferencia-központ, amelyet eredetileg 2018-ban akartak átadni, írja a Népszabadság. A…
Kezdje a nyarat egy felhőtlen kikapcsolódással! Fedezze fel a négycsillagos Dóm Hotelt Szeged belvárosának szívében, néhány méterre a Fogadalmi Templom tornyaitól ahol az elegancia és az európai színvonalú szolgáltatások találkoznak…