Az EuroShop ma már 50 éves sikertörténetre tekinthet vissza. A rendezvény az innovációk bemutatásának színtere, a fejlődési irányt megszabó seregszemle és a kifejezetten kiskereskedelmi célú kreatív ötletek sziporkázó tárháza. A…
Abban az évben, amikor először bukkant fel a Sárga Tengeralattjáró, Düsseldorfban is történelmet írtak, hiszen 1966. június 11-15. között rendezték meg az első EuroShop szakvásárt. Akkoriban senki sem sejtette, hogy…
Olyan alkalmazást indított egy magyar cég, amellyel bármilyen sportesemény kapcsán tippverseny indítható. A startup célja, hogy alternatívát kínáljon baráti társaságoknak, szurkolói vagy vállalati közösségeknek, hogy a kockás papíros vagy exceles…
Nyár, meleg, hűsítő ital és önfeledt szórakozás: ez a Fröccsfesztivál. A minden év júniusában megrendezésre kerülő egynapos esemény célja hogy ezt a hungaricumnak számító italt népszerűsítse. A tulajdonképpen szódavízzel hígított…
Szent László napi vadétel készítő bogrács fesztivál illetve Pándzsa parti Pándzsa-party. A leghosszabb nevű helyi rendezvény sajátos alapokon nyugszik: két, Szent László királyhoz fűződő esemény okán rendezik meg a fesztivált…
Az év egyik kiemelkedő poroszlói rendezvénye, immár szerencsés, tizenharmadik alkalommal: a KAKAS-SZÉPSÉGVERSENY és BOGRÁCSFESZTIVÁL 2016. június 25-én szombaton, a poroszlói Rendezvénytéren. Egész napos sokadalom, főzőverseny, kóstolással! Este 21 órakor Szikora…
A rózsa hazájában, Szőregen a termesztők minden év júniusában háromnapos programsorozattal ünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei. A helyi lakosok évről-évre szeretettel várják…