Augusztus 6-án a budapesti Március 15. téren nyílik meg az ország legnagyobb szurkolói központja, ahol egy hatalmas, kilátóként is működő 35 négyzetméteres kivetítőn nézhetik majd az érdeklődők a riói XXXI.…
Lefolytatták a közbeszerzést, mintegy 140 millió forintba kerül az idei tűzijáték - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Vargha Tamás ismertetése szerint idén az Erzsébet…
Folytatódik az aktuális, illetve a közeljövőben várható pályázati kiírásokról szóló részletes szakmai konzultáció. A második félévben még jobban felpörögnek az események. Kkv-knak, önkormányzatoknak, agrárgazdálkodóknak nyújtanak bőséges információt első kézből a…
Ahány vállalatvezető, annyi különbözőképpen sikeres vállalatvezetési stílus létezik. Biztosan nem lehet egy az egyben átvenni módszereket, modelleket, de a tanulságokat adoptálni lehet. A sikerekből és a kudarcokból is tanulhatunk, építkezhetünk.…
Lengyelország az EU egyik legnagyobb fogyasztói piaca. A kelet-európai országok közül itt van a legjobb üzleti és befektetői környezet. Az EU egyik legjelentősebb gazdasága stabilan növekszik évről-évre. Az Európai Unió…
Szeretnénk, ha a külvilág jól ítélne meg bennünket, mégsem az megy át, amit szeretnénk? Ha nem jó a kommunikációnk, ki vagyunk téve a véletlennek. Egyre nagyobb fontosságot kap a vállalati…
Bizonyára észrevettük, megváltoztak a munkaerő-piaci lehetőségek. Munkaerő-hiány van a jól képzett, magasan kvalifikált szakemberekből. Már-már az eredményességet veszélyeztető hiány alakult ki egyes szakmákban. Néhány multi a közeli hónapokban emiatt hagyta…