Nincs szenzációsabb érzés, mint egy jéghideg, gyöngyöző kézműves sör a Tisza partján, Magyarország egyik legkedveltebb városában, Szegeden! "Emeld velünk korsód a Magyar Államalapításra, a gyönyörű szegedi lányokra, a magyar kézműves…
Trackwood… Egy verseny, ami magával ragad, ami megfog és örökké a rabjává tesz. Egy verseny, ami a legismertebb európai drift verseny immár öt éve. Egy verseny, amire már nem kell…
Idén is megrendezésre kerül a Vegetáriánus fesztivál, immár 20. alkalommal. Augusztus 27-én (szombaton), és 28 -án (vasárnap) a hagyományainkhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várunk…
Kiemelkedő látogatószámokat ért el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a fenntartásában álló helyszíneken 2016 első félévében. A tavalyi év adataihoz képest júliusig közel 30%-kal többen voltak kíváncsiak…
Újabb egységgel bővült a budapesti hotelek sora: az ország legrégebbi szállodáját nyitották újra idén júliusban. A Pest-Buda Hotel eredetileg 1696-ban nyitotta meg kapuit fogadóként. A Fortuna utca 3. alatt található…
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége több mint 20 éve, 1993-ban írta ki először a „Zöld Szálloda” pályázatot annak elősegítésére, hogy a mindennapjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bíró környezettudatos gondolkodás teret…
A Fenntarthatósági Nap egy fesztiválkonferencia, ahol a szakmai beszélgetések , a kiállítás és az afterparty fő célcsoportja a fiatalok. Amiben mindez különbözik más szakmai eseménytől, az a lendület, az interaktivitás,…