2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

szimfonikusKi ne volna kíváncsi arra, hogyan működik egy szimfonikus zenekar, hogyan készül fel egy hangversenyre, vagy hogyan gyakorolnak a népzenei együttesek, mi történik a próbákon? A kétrészes koncertek első felében a közönség a moderátor mentori közreműködésével bepillantást nyer a próbaterem mindennapjaiba.

Sokáig évről évre nőtt a nemzetközi művészeti vásárok száma, ahogy ezek átvették a globalizálódott műkereskedelem fő helyszíneinek szerepét. Az artnet online művészeti folyóirat nyilvántartása szerint 2005-ben 68 nemzetközi művészeti vásáron zajlott a kereskedelem, 2015-ben viszont már 270-et jegyeztek, egyre újabb területeket kapcsoltak be a nemzetközi vérkeringésbe.

A GIFA, METEC, THERMPROCESS és NEWCAST nagysikerű technológiai vásárnégyest továbbra is a jól bevált négy éves gyakorisággal rendezik, így a „The Bright World of Metals – A fémek csillogó világa” 2019. június 25-e és 29-e között várja ismét a szakembereket Düsseldorfba. A Messe Düsseldorf ezzel a döntéssel a számos kiállító vállalattól érkezett kérésnek felel meg.

coffeeFizess Verssel! Válaszd ki kedvenc Julius Meinl kávédat, és fizess érte egy idézettel! Vannak dolgok, amelyek pénzben nem mérhetők. A költészet jobbá teszi a világot! Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk.

szallodaszobaIdén márciusban két hosszú hétvégének is örülhetünk, hiszen a március 15-ei hosszú hétvége után a hónap végén jön a húsvét is. Ha nem akarjuk otthon tölteni az ünnepeket, érdemes minél hamarabb foglalni, hiszen a legtöbb szálloda már majdnem teltházas erre az időszakra.  A Pénzcentrum utánajárt, hová utaznak a magyarok márciusban.

furdoElsősorban a kamasz korosztályra gondolva fejleszti kínálatát a Gránit Gyógyfürdő Zrt.: a strand területén várhatóan a strandszezon kezdetére készül el a jelenlegi elemek kibővítésével az a csúszdapark, mely várhatóan a 14 éven felüli korosztály számára kínál izgalmas időtöltést. A nettó 300 millió forintos beruházást a Gránit Gyógyfürdő Zrt. saját költségén valósítja meg.

debrecen2016. március 18-20.között Debrecenben XXVI. alkalommal ÚJ HELYSZÍNEN, a Nagyerdei Stadion rendezvénytermében, a Hallban kerül megrendezésre az Utazás és Szabadidő 2016 Kiállítás és Vásár.  A helyszín változtatás hátterében az a nem titkolt célunk állt, hogy az utazási vásár látogatottságát növelő célzattal megrendezésre kerüljön az évek óta tervezett és látogatói igények alapján várva várt Debreceni Autó Kiállítás, melynek a Nagyerdei Stadion külső rendezvénytere ad helyet.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője