2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

molnarSzeretettel várnak minden kedves érdeklődőt Túristvándiba a Nemzetközi Hal és Molnárétkek Fesztiválja Szatmárban elnevezésű rendezvénysorozatra. A rendezvénnyel nem kisebb dologra vállalkoznak, mint egy rövid időutazás keretében bemutatni a régi molnárok munkáját, életmódját, a rájuk jellemző gasztronómiai érdekességeket.

halaszleA tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Vad- és Halételfőző Verseny Sátoraljaújhely legnagyobb gasztrofesztiválja. Az utóbbi években már Halétel kategóriában is várják a nevezéseket. Az ínycsiklandozó falatok mellett számos érdekes programmal várják az idelátogatókat,

coffeeKasza Tibor élő nagy koncertet ad a Kávé-, bor- és pálinkafesztiválon, a rendezvény sztárprodukcióinak palettája ezzel teljesen összeállt, kaptunk tájékoztatást Kovács Kristóf fesztiválszervezőtől. Az idei program újdonsága, hogy már két napon át várják a közönséget a Sárgödör térre.

2gulyas016 június 17-19-én Kétpón betyárételek kerülnek a terítékre. A főzőfesztivál a település ezredéves múltját, pusztai jellegét kívánja megőrizni, és hagyományait feleleveníteni. A pusztai életmód, a falusi, a gasztronómiai és a kulturális bemutatók a családok, baráti társaságok számára egyaránt kikapcsolódást nyújtanak.

pecs fesztA Sétatér Fesztivál Pécs legújabb kori történetének egyik tradicionális rendezvénye, amely csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának „közönségtalálkozója” a Székesegyház előtt, a felső Sétatéren az árnyas gesztenyefák alatt.  A fesztivál programkínálatával, koncertjeivel kiemelt figyelmet szentel a 30 éven felülieknek és a családosoknak.

fuvosokJúnius 17-én, három napon át fúvósok lepik el Kőszeget, ahol még soha ennyi zenész nem muzsikált egyszerre. A nyár igazi zenei szenzációval kezdődik tehát a városban. Június 17-19-én közel 1200 zenész lép fel a városban annak tiszteletére, hogy idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját Kőszeg Város  Fúvószenekara.

velenceitoAz idei nyár egyik legnagyobb zenei eseménye a Velencei vízi vár, mely 2016. június 17-19. között kerül megrendezésre. Ez egyben a nyár első vízparti zenei és sportfesztiválja, ami három napon át a legnagyobb hazai előadókkal és egy külföldi zenekarral is kedveskedik a látogatóknak. A sport kedvelői is megtalálják a nekik kedves programokat.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője