2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

mnbA Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok négy ingatlant vettek, hármat Budapesten, egyet Debrecenben, az ingatlanokért együttesen 25,2 milliárd forintot fizettek - jelentette be Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója 2016. június 16-án egy budapesti sajtóbeszélgetés keretében.

sportNegyedik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok" keretében a "Sportos vakáció a városban" elnevezésű eseménysorozatot: nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak.

gyerekek2016. július 1-3-ig kilencedik alkalommal veszik birtokba Győr belvárosát a mosolygós gyerekek. Ide várják vaz ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját, azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába, Győrbe. A Vaskakas Bábszínház munkatársai játszótérré változtatják Győr teljes belvárosát.

grilletelekIdén nyáron 2. alkalommal rendezik meg a Balatonfüredi Street Food és Gourmet Fesztivált a SunCity-ben, nem titkoltan hagyományteremtő célzattal. Itt fog fesztiválozni június 30. és július 2. között a szakma apraja-nagyja. A kiállítók és a kapcsolódó programok listája hamarosan olvasható lesz. A belépés és a parkolás ingyenes!

fenyfesztPécs városa 2016 nyarán indítja útjára legújabb, szemkápráztató kezdeményezését, a Zsolnay Fényfesztivált. Fantasztikus fények, hangulatok, kiváló koncertek és megannyi csoda vár a Zsolnay Fényfesztivál mindhárom napján! Válogasson kedvedre, és irány Pécs 2016. július 1. és 3. között!

keszthely Az ingyenesen látogatható KeszthelyFest zenei, családi és kulturális fesztivál első alkalommal kerül megrendezésre, nem mindennapi környezetben Keszthelyen. A szervezők minden korosztályra gondoltak: a Festetics Kastély parkjában lovas és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárával, musical előadással várják a látogatókat.

tufokanSzínes zenei és mozgás műhely választékkal várják az érdeklődőket a Nógrád megyei Cserhátszentivánra. Reggelente fiatal írók és költők felolvasásai indítják a napot, napközben a résztvevők bebarangoljuk az erdőket és mezőket, délutántól pedig két színpadon folynak a zenei programok. Minden érdeklődőt szeretetel várnak!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője