2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Archívum

torokZrínyi Miklós, hős vitézeivel együtt, 450 évvel ezelőtt, 1566. szeptember 7-én a magyarok, a horvátok és más közép-európai népek örök mártírja lett a szigetvári vár romjai között. Rettenthetetlen katona volt, aki, ha nincs az 1566. évi szultáni hadjárat, visszaszorította volna a török uralmat a Dél-Dunántúlon.

haluskaA krumpli alapú haluska azaz sztrapacska a "tót atyafiak" jellegzetes étele. Úgy tartja a fáma, hogy híres földink Mikszáth Kálmán is szerette, leginkább azt, amit Mauks Ilonkáéknál Csadó néni, akkor még Rozika főzött neki. Hogy ezen a napon kié lesz a legízletesebb, azt majd a zsűri dönti el. Az eseményre részvételi díj nincs.

gyumolcsHajdúszoboszló hagyományos őszi gasztrokulturális rendezvényén a bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességeknek és a kiváló magyar pincészetek borainak jut a főszerep. A fesztivál három napján a vendéglátók pultjainál csak bio húsból és bio élelmiszerekből készült ételek bő kínálata várja a látogatókat.

mezA regionális méhésztalálkozón a Mézlovagrendek felvonulása és mindenfajta mézes-mázas kulináris élvezet várja az érdeklődőket a Zselici Méhész Egyesület és a Zselici Méz Lovagrend rendezvényén Kaposvárott, a város központjában. Lesz mézvásár, méhészeti termékek: mézeskalács, viaszgyertya, propoliszos készítmények vására, de méhészeti eszközök kiállítása és szakvására is.

libafesztivalA kiskun régió egyik legjellegzetesebb, legsajátosabb gasztronómiai fesztiválja a Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A környéken több évszázados múltra tekint vissza a lúdtartás. A fesztiválon megkóstolhatják a híres félegyházi libamájat, lakomázhatnak a kitelepült vendéglők libából készült ételeiből, és persze elmaradhatatlan a libazsíros kenyér, a libatepertő.

szilvaLátogass el 2016-os a Szarvasi Szilvanapokra szeptember 9-11. között, hiszen idén már a tizenkilencedik felsztivált szervezik meg a bizottság tagjai. A helysízn a szarvasi evangélikus ótemplom környéke lesz. Mazsolázgass a programok között! A látványkonyhákban és a látványcukrászdában szilva felhasználásával készülnek el az ételek és sütemények.

chiliIzzasztó szombat vár szeptember 6-án a Solymári Chili Fesztivál látogatóira. Már ötödször gyűlnek össze az ország minden szegletéből a chilitermelők és -pusztítók egy egész estés könnyezésre. Napjainkban egyre népszerűbb a házi kertészkedés, a biokertészet. Solymári fiatalok a maguk módján a Solymári Chili Fesztivállal próbálnak kedvet csinálni másoknak a növénytermesztéshez.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője