2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Archívum

erdokhazaAz Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3-9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

lakasIlyen még nem volt Szegeden: 1100 négyzetméter ingatlan egyetlen vásáron! Ha új, vagy használt ingatlanok felől érdeklődne, átépítene, esetleg szeretne képbe kerülni az aktuális ingatlanpiaci helyzetről, akkor remek lehetőséget kínál szeptember 30. és október 2. között a Dóm téri KAAS Otthon Ingatlanvásár.

terminal 2bDecemberen kezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítése – jelentette be Hardy Mihály, a repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője. A repülőtér 2B termináljához csatlakoztatva 220 méteres új mólót építenek. A beruházás mintegy 5,2 milliárd forintba fog kerülni, és 2018-ban lesz kész - számolt be az index.hu.

urfelvonoA rakétáknál olcsóbban és egyszerűbben is szállíthatna a jövőben embereket, műholdakat és egyéb anyagokat az űrlift, amelynek különböző prototípusait hét német és japán diák kutatócsoport mutatta be az Európai Űrlift Versenyen (European Space Elevator Challenge) a németországi Garchingban - számolt be az origo.hu.

mastercardA Papp László Budapest Sportaréna megállapodást kötött a Mastercarddal. 2017-re a teljes komplexumban elérhető lesz a készpénzmentes fizetés. 2017-ben indul az Aréna mobilappja, amivel lehetővé válik a digitális jegyolvasás és az NFC-s beléptetés. A parkolóban bevezetésre kerül az érintőkártyás fizetés.

barbar csaladi2016. október 1-én mindenkit várnak a Barbár Családi Napra az Aquincumi Múzeum romkertjében. Az érdeklődők germán és kelta hagyományőrzők harci bemutatói és kézműves foglalkozások során ismerkedhetnek meg a Római Birodalmon kívül élő népek kultúrájával, szokásaival. A részletes programért érdemes a múzeum honlapjára ellátogatni.

lazar gasztBudapesttől 35 km-re a Gödöllői Királyi Kastély szomszédságában Domonyvölgyben található a Lázár Lovaspark. A fogathajtó világbajnok Lázár testvérpár által létrehozott vállalkozás ötvözi a magyar falvak hangulatát egy európai színvonalú lovasbázis nyújtotta miliővel és kimagasló magyaros vendéglátással.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője