2025. október 26., vasárnap - Dömötör

II. Profi Fotó Kiállítás, 2017 november 11-12.

1402

fotosA tavalyl első rendezvény sikere után idén folytatjuk a fotósok számára megrendezett eseményt, és immár 2. ik alkalommal a hagyományos HiFi Show látogatóinak idén is módjuk lesz megtekinteni a legujabb fotóeszközöket, kamerákat, objektíveket. A technikailag magas érdeklődési szinten élő hifi elkötelezettek számára, újra megjelennek a fotóműfaj képviselői, és annak is a professzionális szegmense.

A helyszínt illetően elárulhatom, nem véletlenül esett a választás erre az elegáns Duna-parti szállodára, ahova négy évvel ez előtt a Hi-Fi Show-val költöztünk. A felújjított Várkert Bazárra és a Gellért-hegyre néző gyönyörű panoráma, különleges környezetet varázsol a fotós számára, egyben lehetőséget biztosít arra is, hogy teljesen szeparáltan fogadja a fotózás iránt érdeklődő látogató közönséget. 

Nem véletlen a kiállítás elnevezése sem, amit a  PROFI FOTO című laptól kölcsönöztünk, és amivel azt szeretnénk kifejezni, hogy a kiállítás színvonala, és a bemutatott kamerák, és tartozékok minősége, a fototechniika csúcsát képviselik, amiket megfelelő környezetben tudnak kipróbálni az érdeklődők, és a potenciális vásárlóként érkező nagyközönség.

Időpont: 2017 november 11-12.
Helyszín: Budapest Marriott Hotel
Információ: www.fotovideo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Élményautózás, gyermekprogramok és koncertek október utolsó hétvégéjén

Élményautózás, gyermekprogramok és koncertek október utolsó hétvégéjén

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details

"Játék a városban" kiállítás a család apraja-nagyjának

More details
Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

More details
Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője