Friss hírek

Turizmus

Ütemezett nyitás a budapesti fürdőkben

Ütemezett nyitás a budapesti fürdőkben

Eseményfigyelő 508

Az első lépcsőben a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat 2021. május 1-jén. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. A fürdők pontos nyitva tartása az adott fürdő honlapján elérhető.

Fontos, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan 18 éven felüli személy látogathatja a fürdőket, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személyek kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező védett személy felügyeletével látogathatják a fürdőket. A 18 éven aluli személyek életkorát azonban ebben az esetben is ellenőrzik kollégáink, mely diákigazolvány felmutatásával is igazolható. A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.

A fürdők felkészítési munkálatai a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint zajlottak. A BGYH Zrt. munkatársai fokozott nagytakarítási és fertőtlenítési munkákat végeznek valamennyi fürdő területén. Az újranyitásra a medencék vizének a teljes körű bevizsgálása után kerülhet sor. A medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét két óránként ellenőrzik. A belépéshez használt proxy órák minden használat után fertőtlenítésre kerülnek. A forgalmasabb látogatóterek (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközök 30 percenként kerülnek fertőtlenítésre. A vendégek részére a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szer és helyes kézmosásról szóló tájékoztatók kerülnek kihelyezésre.

A csoportos oltások megszervezésének köszönhetően is a fürdődolgozók több mint háromnegyede rendelkezik védettséggel.

A járványügyi helyzet miatt számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) fokozottan ellenőriznek. Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdő területére! A pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, melyet felfestett pontok segítenek. Belépéskor és a fürdők belterében tartózkodás teljes időtartama alatt - kivéve a medencetérben, szaunában és gözkabinban- az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező fürdővendégeink számára.

2021. május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytatólagosan igénybe vehetők, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.

A belépők a koronavírus járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és természetesen továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbításra kerül. Továbbá újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy kártya, mely immár nem csak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.

A sorban állás elkerülése érdekében javasolják az új és korszerű online felületen történő belépők megváltását, mely a www.budapestgyogyfurdoi.hu oldalon érhetők el. Az online felületen történő belépők megvásárlása csupán pár percet vesz igénybe és lehetőség van arra, hogy a mobil telefonra érkező QR kód segítségével a vendég várakozás nélkül áthaladjon a beléptető kapun. A jegyek online módon történő vásárlásának ösztönzése érdekében 10% kedvezményt biztosítanak a különböző jegytípusok vásárlásakor. Az akció visszavonásig érvényes.

A fürdők területén pedig – a korábbi gyakorlatnak megfelelően - kizárólag bank- vagy feltöltőkártyával lehet fizetni.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2021. május 1-jétől várja kedves vendégeit és kéri együttműködésüket.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.