Friss hírek

Turizmus

Konferenciaközpont az egykori Hotel Maroni helyén – tervpályázat a soproni Lővérek területére

Konferenciaközpont az egykori Hotel Maroni helyén – tervpályázat a soproni Lővérek területére

Eseményfigyelő 597

A soproni Lővérek területén multifunkciós konferenciaközpont létesítését tervezi a Magyar Állam és az Önkormányzat, ehhez kapcsolódóan jelent meg a tervpályázati kiírás az uniós közbeszerzési értesítőben, valamint a Lechner Tudásközpont etanpálya rendszerében.

A helyszín Sopron belvárosától dél-délkeleti irányban elterülő dombvidéken, a Lőverekben, azon belül az Alsólőverek területrészen található. A Lőverek kiemelt útja a Lőver körút, mely a telekcsoport mellett fut el. A helyszíntől nyugatra a Sörházdomb és az épülő uszoda, távolabb délre a Károly-kilátó van. A fejlesztéssel érintett helyszín és környezete kiemelt természeti értékekkel rendelkezik, védelem és oltalom alatt álló állatok élettere, erdős-dombos-ligetes kialakítású. A fejlesztés célja, hogy ezeket az értékeket megtartsa, az épület szerves része lehessen a környezetének.

A cél az ingatlanokon egy a XXI. századi követelményeknek mindenben megfelelő kongresszusi és rendezvényközpontot megvalósítása és a városképbe illeszkedő épület tervkoncepciójának és tervezőjének kiválasztása. A tervpályázati eljárás tárgya a Lővérek program keretében megvalósuló nemzetközi konferencia központ beruházás kapcsán a volt Maroni Hotel épületének bontásával mintegy 700 fő befogadására alkalmas multifunkcionális központ létrehozására vonatkozó programterv alapján beadandó tervezői koncepciók készítése.

loverek2

A tervpályázati eljárás uniós értékhatárt elérő nyílt tervpályázati eljárás.

Ajánlatkérő a Kbt. 41.§ (4) bekezdése szerint a tervpályázati eljárást a Lechner Tudásközpont oldalán elérhető etervpálya modulján keresztül bonyolítja le azzal, hogy a Kbt. 41. § (5) bekezdésében foglalt közzétételi kötelezettségének az EKR rendszerben is eleget tesz. Pályázati tervdokumentációt mind az Etervpálya Rendszeren mind az EKR -en keresztül közzétételre került. A dokumentáció nyilvános, azt a rendszerben történő regisztrációt követően bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen letöltheti.

Helyszíni bejárás időpontja: 2021. április 30. 10.00 óra

Helyszíni bejárás kiinduló helye: 9400 Sopron, Lővér krt. 74. szám

A pályaműveket elektronikus úton a Kbt. 41 § (4) bekezdés alapján az alábbi oldalra kell feltölteni. A pályaművek személyes benyújtására nincs lehetőség. A pályaművek az Etervpálya honlapra történő feltöltésének határideje megegyezik az eljárást megindító felhívásban megjelölt határidővel!

A pályaművek értékelése során a Bírálóbizottság az alábbi bírálati szempontok szerint értékeli a pályaműveket és dönt a rangsorolásról:

1. telepítés, környezetbe való illesztés

2. építészeti megjelenés, egyedi építészeti megoldások alkalmazása

3. tervezési programnak való megfelelés

4. funkcionális kialakítás megoldásai

5. gazdaságos üzemeltetés, energiatudatos építészeti és műszaki megoldások alkalmazás

 

A pályaművek díjazására és megvételére rendelkezésre álló bruttó összeg: 10.000.000 HUF

A díj legmagasabb bruttó összege: 2.000.000 HUF

A díjazás, vagy megvétel legkisebb bruttó összege: 1.000.000 HUF

(Forrás: epiteszforum.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta