Friss hírek

Turizmus

IBUSZ: rajonganak a charterjáratokért a magyarok

IBUSZ: rajonganak a charterjáratokért a magyarok

Eseményfigyelő 1295

Az idei év várhatóan még a turisztikai csúcsesztendőnek számító 2019-eshez képest is jobb lesz, köszönhetően a magyarok töretlen utazási hajlandóságának - leginkább külföldre. A piacvezető utazási iroda immár Ománba is indít charterjáratokat novembertől.

Idén az utazási irodák kiemelkedő forgalmat érhetnek el, a magyar utazók ugyanis szívesen választották úticélként a kedvelt mediterrán üdülőhelyeket a nyáron.

– Mi magunk is kicsit meglepődtünk a tavaly téli előfoglalási akcióink sikerén, hiszen részben ennek köszönhető, hogy idén júliusra 95%-os telítettséget értek el charterjárataink, s ez az arány jellemző volt egészen a szeptemberi szezonvégig – mondta Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója. A hazai piacvezető IBUSZ hetente 20 chartergépet indított idén nyáron, járatonként átlagosan 180 fővel, emellett pedig további három, 70 fő utaztatását lehetővé tevő buszuk is járta a görögországi célállomásokat. Ez az ország vezeti most a turisztikai toplistát, részint annak is köszönhetően, hogy nemcsak három szárazföldi pihenőhelyre, de további hét szigetre is viszik a nyaralni vágyókat. Az ezüstérmes idén Törökország lett, annak is főként az all inclusive, sok programlehetőséggel tarkított kínálata, de újból sláger Spanyolország is a maga mediterrán szigetcsoportjaival és közkedvelt üdülőterületeivel.

Új trendként figyelhető meg, hogy immár a 20-30 éves korosztály is „rákapott" a szervezett utakra. Tudatosan gondolkodnak, fontos számukra a jó ár-érték arány, így kedvező számukra a minden extra költséget – vagyis nemcsak a repülőjegyet, hanem a szállást, transzfert, sőt, a feladott csomagok árát is tartalmazó – egyhetes utazási lehetőség, amelynek során ráadásul nincsenek kiszolgáltatva a hektikus menetrendnek, órákat késő járatoknak. Részben nekik is köszönhetően az IBUSZ utasainak átlagéletkora 39 évre csökkent az utóbbi években, miközben természetesen az IBUSZ büszke azokra az idősebb, nem ritkán 90 éven felüli törzsvendégeire is, akik minden esztendőben újra és újra velük utaznak.

– Újdonságként a téli időszakban egy ománi, salalah-i úticéllal rukkoltunk elő, látva, hogy egyre több honfitársunkban van arra igény, hogy a hideg hónapokban legalább egy hetet meleg éghajlaton töltsön, ám a legtöbben nem szeretik ehhez átutazni a földgolyót s kevésbé bírják az azzal járó akklimatizálódást és az időeltolódást. Így egy olyan közvetlen charterjárattal, leszállás nélkül is elérhető úti célt kerestünk, ahol a pihenni vágyók valódi nyárban, felhőtlenül eltölthetnek egy hetet, anélkül hogy az oda-vissza utazásra elpazarolnának másfél-két napot, és az időeltolódás sem túl sok – hangsúlyozta Termes Nóra. Hozzátette: Omán az Arab-félsziget délkeleti részén, az Indiai-óceán partján elhelyezkedő, igen vendégszerető, az európai kultúrához közelálló, szabadelvű ország. Még az ott élőknek sincs például alkoholtilalom, s a hölgyek öltözködésre vonatkozó szabályok is enyhék. A turisták pedig igazi luxus körülmények között pihenhetnek a fehérhomokos, pálmafákkal szegélyezett tengerparti üdülőterület, Salalah 4-5 csillagos szállodáiban és fedezhetik fel az ország számos természeti és kulturális látnivalóját.

Az IBUSZ november 24-től heti rendszerességgel indítja a charterjáratait a salalah-i tengerpartra, amelyekkel mintegy 4000 magyar turistát szeretne utaztatni jövő áprilisig. Jelenleg az előfoglalási időszak tart, ami kedvezőbb konstrukciókat kínál az utazóknak, így például 15% kedvezménnyel foglalhatják le üdülésüket és 14 éves korig extra gyermekkedvezményeket is igénybe vehetnek a családos utazók.

I Forrás: IBUSZ/Üzleti Hírszerzés

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben