2025. június 17., kedd - Laura

Turizmus

Új hajózási program indult, ahol a látogatás helyett megélés a cél

241

Új, élményekre épülő hajózási programot mutatott be az Azamara Cruises. A Destination Immersion® Elevated célja, hogy az utasok ne csak lássák, hanem valóban meg is éljék a meglátogatott helyek kultúráját. A társaság 2025–2026-os kínálata jelentősen bővül: 22 tematikus út, 25 új kikötő, valamint 33 olyan útvonal kerül be, ahol a hajó egy-egy ország több városát is érinti - adta hírül a cég magyar képviseletét ellátó Tengerjáró Kft.

Új korszak kezdődik a tengeri utazások világában: az Azamara Cruises bejelentette a Destination Immersion® Elevated elnevezésű kezdeményezését, amelynek célja, hogy az utazók még mélyebben kapcsolódhassanak a meglátogatott helyekhez. A megszokott óriási tengerjáróknál kisebb hajókkal dolgozó társaság a parton töltött idő meghosszabbításával, megújult gasztronómiai kínálattal és újonnan bevezetett esti programokkal kíván még teljesebb élményt nyújtani.

A cég magyar képviseletét ellátó Tengerjáró Kft szerint az Azamara Cruises évek óta a „Destination Immersion®” filozófia jegyében szervezi hajóútjait, azaz céljuk nem csupán eljuttatni az utasokat egy-egy desztinációhoz, hanem lehetőséget teremteni a valódi felfedezésre és megélésre. Az új Destination Immersion® Elevated program ezt viszi tovább, még mélyebben kapcsolva össze az utazót az úti cél kultúrájával, gasztronómiájával és történetével.

A társaság 2025–2026-ra jelentős bővítést tervez: 6-ról 22-re növeli különleges tematikus hajóútjainak számát, köztük három, a 2026-os napfogyatkozásra időzített útvonalat is. Emellett 25 új kikötő és 33 „Country-Intensive” hajóút is bekerül a kínálatba, ahol a hajók az adott ország különböző városaiban horgonyoznak le. A társaság hajói az idő 51%-ában késő estig vagy éjszakára is kikötve maradnak – ezzel egyedülálló módon biztosítva több időt a part menti felfedezésre.

„Olyan utazást szeretnénk kínálni, amely során valódi kapcsolat alakulhat ki az utazó és az adott helyszín között” – fogalmazott Dondra Ritzenthaler, az Azamara Cruises vezérigazgatója.

Gasztronómiai kalandok és kultúrestek a fedélzeten

A fedélzeti programok is átalakulnak. Az új Destination Events események során a medencetér esti szabadtéri vacsorahelyszínné alakul, ahol az adott régió hagyományos ételei és helyi előadóművészek, zenészek, táncosok varázsolják el az utasokat. Ezek az estek a kilenc éjszakánál hosszabb utak sajátjai lesznek.

A hajó éttermeiben is változás várható. Az Authentic Local Cuisine Program bővítése keretében több mint 150 új, helyi ihletésű fogás kerül az étlapra, amelyeket európai, főleg horvát, francia, olasz, portugál és spanyol séfek állítottak össze. A menüsorok a térség gasztronómiai örökségét tükrözik, és egyfajta ízutazásként járják be általuk a régiót.

Különleges újításként vezetik be a Stories Under the Stars programot is: ez egy tábortűz-jellegű beszélgetéssorozat a fedélzeten, ahol több mint 250 meghívott előadó mesél a meglátogatott helyek legendáiról, mondáiról. A hangulatot s’mores desszertek és forró, ízesített csokoládé kíséri, így építve fel egy valóban egyedi esti élményt.

Az itallapon is újdonságok várják a vendégeket, hiszen az Azamara prémium csomagjában immár 21 különböző desztinációs sör is szerepel, köztük ausztrál és karibi italokkal, kiegészítve a régiókhoz illeszkedő borválasztékkal.

Újragondolt szárazföldi programok

Nemcsak a hajón, a parton is új élmények várják az utasokat. Az Azamara több mint 13 500 különleges kirándulást kínál a következő szezonban, köztük 246 esti és éjszakai programot, amelyeket akár másfél évvel előre is lefoglalhatnak az utazók. Ez lehetőséget ad arra, hogy kényelmesen, előre megtervezve, mégis szabadon ismerhessék meg a helyi kultúrát, legyen szó egy esti zenei előadásról vagy egy exkluzív múzeumlátogatásról.

A Curator’s Collection sorozat az Azamara egyik legizgalmasabb újítása. Helyi kurátorok által vezetett, egyszeri, személyre szabott élmények ezek, amelyek az utazók előtt általában zárva maradó helyekre és emberekhez is eljuttatják a résztvevőket.

A 34 új AzAmazing Evenings esemény pedig az Azamara történetének eddigi legnagyobb bővítése ezen a téren. Ezek az intim, kis létszámú estek olyan kulturális élményeket nyújtanak, amelyek gyakran a helyi közösségek bevonásával, külön erre az alkalomra szervezett produkciókkal messze túlmutatnak egy szimpla városnézésen.

Magyarországon a Tengerjáró Kft. látja el az Azamara Cruises képviseletét, a cég tapasztalatai szerint egyre több utazó keresi a valódi, tartalmas élményeket a hajós utak során.

“Azt látjuk, hogy egyre nagyobb az igény az egyedi, kulturálisan gazdag programokra. Az Azamara kezdeményezése azért is jelentős, mert lehetőséget teremt arra, hogy ne csak átutazók legyünk, hanem igazán átéljük, mitől különleges egy adott úticél” - mondta Szabados Zita, a Tengerjáró.hu utazási szakértője.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője