2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Vidámparki kisvasút Debrecen

1020

1960-ban hozták létre a Debreceni Vidámparkot, s ekkor került sor a kisvasút kiépítésére is.

Az 1100 m hosszú, 760 mm-es keskeny nyomtávú vasúti pálya egy 11 kg/fm-es sínszerkezetre, homokágyban, talpfákkal készült. A kisvasút C-50-es sorozatú, GV 4505 pályaszámú dízel üzemű mozdonya a Szerencsi Gazdasági Műhelyfőnökségtől érkezett, akárcsak a 4 db nyitott, egyedi kivitelű személykocsi is. Érkezését követően a kismozdony is besegített a Vidámpark és vasút építésébe. Csilléket húzott, ezen történt az építési anyagok, föld, homok szállítása.

Az eredeti elképzelések szerint a kisvonat egy “mese-alagúton” is keresztül haladt volna, de ennek megépítése anyagi okok miatt elmaradt. A vonal egy kétvágányos végállomásról indul, majd egy nagy hurokvágányban végződik. A hurokvágány végén egy kört is beépítettek a pályába, ezáltal meghosszabbítható a menetidő (erre az összekötő vágányra tervezték a “mese-alagutat” is). A hurokvágányban egy mellékvágány is található. Jelenlegi pályája az eredeti nyomvonalon halad, csupán kisebb szerkezeti változtatások történtek rajta. A pályához 6 db váltó tartozik, utólag megépült egy kitérő vágány. A 70-es évek közepén a nyitott kocsikat átcserélték zárt kocsikra. Ez az állapot kb. 1 évig tartott, mert a megnövekedett súly rongálta a síneket, a látogatók is jobban kedvelték a megszokott nyitott kocsikat, ezek hangulatosabbak és jobban illeszkedtek az erdei környezetbe.

A vasúti pálya, a mozdony, a kocsik karbantartása folyamatosan, tervszerűen történik és történt. Nagyobb felújításra 1984-ben került sor, amikor a pályaszerkezetet a MÁV Debreceni Építési Főnökség átépítette társadalmi összefogással 23 kg/fm szerkezetű betonaljas pályára.

2022-ben újabb felújításon esett át, melynek keretében – többek között – kicserélték a hazai gyártású Csepel dízelmotort, s nemcsak a mozdony, hanem a szerelvények is új tematikát kaptak, így az Állatkertben megtalálható gazdag afrikai élővilágot és a fekete kontinens népművészetét hozzák közelebb az utazóközönséghez.

| Forrás és fotó: csodalatosmagyarorszag.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője