2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Turizmus

Összekötik a mórahalmi fürdőt a határral

404

Pénteken, szombaton és vasárnap a reggeli órákban kísérleti jelleggel az ásotthalmi határátkelőtől buszos fürdőjárat szállítja majd a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe igyekvő vendégeket.

Mórahalom polgármestere közölte, amennyiben a szolgáltatás iránt érdeklődés mutatkozik, rendszeressé teszik.

Nógrádi Zoltán elmondta, hogy ezzel a vendégeknek és a vendéglátóknak is szeretnének kedvezni. A következő három napban azok, akik gyalog lépik át a Királyhalom–Ásotthalom határt, három időpontban, 8-kor, 9-kor és 10 órakor felszállhatnak arra a buszra, amelyik a fürdőbe szállítja az érdeklődőket.

A buszjegy ára egy euró. A szervezők természetesen vissza is viszik a határra az utasokat. A visszaút időpontjai: 16 óra, 17 óra és 18 óra.

Ha a kezdeményezés sikeres lesz, és találkozik a vendégek elégedettségével, akkor megpróbálják a következő évben rendszeresíteni, és minden hétvégén működtetni – tette hozzá a polgármester.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője