2025. december 2., kedd - Melinda

Turizmus

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Egyéves születésnapját ünnepli Budapesten a nemzetközi szállodalánc

477

2021 nyarán nyitotta meg a kapuit a hajdani Angyal Irodaház területén a B&B Hotel Budapest City, amely azóta szinte folyamatosan teltházhoz közeli foglaltsággal üzemel.

A 214 szobás ultramodern szálloda nemcsak a kiváló elhelyezkedés és a kiemelkedő ár-érték arány miatt kedvelt a vendégek körében, hanem az olyan extra szolgáltatások miatt is, mint a panoráma tetőterasz és az ott kialakított, különleges koktélokkal kedveskedő B&Bar, ahová előzetes foglalás nélkül bárki beülhet a hét minden napján.

bbh3
Egy évvel ezelőtt a Petőfi híd közvetlen szomszédságában, a Gellért-hegyre nyíló panorámás kilátással nyitott meg a B&B hotellánc első magyarországi szállodája.

Valerio Duchini, a B&B Hotels Olaszország, Szlovénia és Magyarország elnöke és vezérigazgatója arról beszélt, az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy hiánypótló szolgáltatást nyújtanak mindössze 1.5 kilométer távolságra Budapest történelmi belvárosától.

„Már a nyitás évében 60 százalék feletti foglaltsági adatokat tudtunk produkálni, ami idén júniusban már 70 százalék fölé emelkedett. Ez kiemelkedő teljesítmény egy olyan szállodától, ami a pandémiát megsínylett iparágban új szereplőként van jelen a piacon. Olyan innovatív szállodaszolgáltatást nyújtunk az üzleti és magáncélú vendégeink számára egyaránt, amelyek ötvözik a modern dizájnt, a vonzó árakat és a magas színvonalú szolgáltatásokat” – fogalmazott.

A B&B Hotel Budapest City tetején kialakított panoráma rooftop terasz joggal népszerű a vendégek körében, hiszen városnézés vagy egy fárasztó üzleti nap után lélegzetelállító kilátás mellett kortyolgathatjuk kedvenc koktéljainkat. Nagy előnye még, hogy az nemcsak a hotelben megszállók számára áll nyitva, hanem akár foglalás nélkül bárki felkeresheti a helyszínt, hogy felejthetetlen kilátás mellett fogyassza el kedvence italát.

A születésnapos szálloda kialakításkor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az üzleti útra érkező vendégek nyugodt, de mégis színes, vidám és fiatalos légkörben végezhessék munkájukat. Számukra nyitottak a meetingek, tréningek és továbbképzések szervezésére is alkalmas húsz fős konferenciaszobák.

bbh4
A 214 szobás ultramodern szállodát mindemellett számtalan okosfunkcióval szerelték fel: annak teljes területén szupergyors WiFi áll rendelkezésre, minden szobában chromecast Smart TV-k találhatók és a vállalat filozófiájával összhangban négy elektromosautó-töltőállomást is kialakítottak a garázsban.

Elhelyezkedése szintén fontos szempont lehet a vendégek számára, hiszen az épület a város gyorsan fejlődő kultúrális és egyetemi negyedében fekszik, sétatávolságra olyan nevezetességektől, mint a Nagy Vásárcsarnok, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Művészetek Palotája, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamint a Gellért Gyógyfürdő.

A B&B Hotel Budapest City egész nyáron várja a vendégeket, akik egy speciális promóció keretein belül akár már napi 39 euróért foglalhatnak szobát júliusra és augusztusra a létesítményben, kizárólag a hotelbb.com oldalon.

bbh2
Az 1989-ben alapított B&B Hotels Európa harmadik legnagyobb economy hotellánca, amely több mint 580 szállodát üzemeltet 14 különböző országban.

| Esemény Menedzser
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Mézeskalácsfalu Mogyoródon

Mézeskalácsfalu Mogyoródon

More details
Karácsonyház Gödöllőn

Karácsonyház Gödöllőn

More details
Ragyogásra fel! Idén is elindul a fényflotta Budapesten

Ragyogásra fel! Idén is elindul a fényflotta Budapesten

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Vár a Cifra Palota, a Müpa sokszínű családi sorozata!

Vár a Cifra Palota, a Müpa sokszínű családi sorozata!

More details
Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, 2025. december 6-7.

Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, 2025. december 6-7.

More details
Jön újra a Terra Pláza, 2025. december 7.

Jön újra a Terra Pláza, 2025. december 7.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője