2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Készül Magyarország első kerékpáros Duna-hídja

729

A Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd projekt megkapta az építési engedélyt – olvasható a Magyar Építők oldalán.

A Speciálterv mérnökei egy önmagába horgonyzott függőhidat álmodtak meg, illeszkedve a helyszín kihívásaihoz. A korábbi tanulmánytervek több helyszínen vizsgálták a legkisebb környezeti zavarással járó hídszerkezet és keresztezés lehetőségét. Az érintett településekkel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel történő egyeztetések eredményeként a kisoroszi oldalon a Hajós utca nyomvonalán haladó, míg a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották ki.

Az út a nyugati oldalon a Duna-parton halad, látványos szakaszát képezve az – Atlanti-óceán francia partjait a Fekete-tenger romániai részével összekötő – EuroVelo 6 kerékpáros útnak. A csatlakozó útszakaszok tervezésénél a meglévő természeti értékek megőrzésére kiemelt figyelmet fordítottak.

dunabic2

Pál Gábor, a híd tervezője elmondta, e hídszerkezet egy ritka csoport tagja a függőhidakon belül. A klasszikus függőhíd főkábelei egy – a híd mögött található lehorgonyzó – tömbbe vannak bekötve. Ilyen szerkezet az Erzsébet híd vagy a márciusban átadott, világrekordernek számító, törökországi 1915 Çanakkale híd. Ezzel szemben az önmagába horgonyzott függőhíd esetében a főkábel a hídpályát alkotó főtartóba van bekötve. A híd látszólag azonos megjelenésű a klasszikus függőhíddal, azonban a kialakításnak számos előnye van. A legfontosabb, hogy elkerülhető a lehorgonyzó tömb, mely a híd alépítményeinek mennyiségeit és így a költségeit is jelentősen csökkenti. A helyszínen továbbá kiemelt előnyként jelentkezik, hogy a kisebb alépítmény kisebb környezeti zavarással jár.

Funkcionális extraként a hídon pihenőpontokan alakítanak ki, ahol gyönyörkodhetünk a hídszerkezetben és a természetben, emellett selfie-pont-ként is használható – tette hozzá a tervező. Jelenleg a híd kiviteli tervein dolgoznak, ezek befejezésével zárul le a tervezési fázis.

| Forrás: travelo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details