2024. április 19., péntek - Emma

Turizmus

A magyar programok összehozzák a Dubaji Világkiállítás látogatóit

342

Az expó központi helyszínein számos magyar vonatkozású programon vehet részt a nemzetközi közönség, a magyar pavilon pedig több mint 35 kulturális rendezvénynek ad otthont a kiállítás 24 hetében.

Hazánk egyedi és autentikus kulturális értékeire irányították rá a külföldi közönség figyelmét azok a magyar produkciók, amelyek az elmúlt időszakban megtöltötték az expó központi helyszíneit. A Fricska Táncegyüttes hat fellépéssel kápráztatta el a látogatókat három színpadon, de a nyitó nap estéjén, az expó főműsorában is helyet kaptak.

Több ezer fős közönség előtt adott koncertet a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band. A magyarság, valamint a Kárpát-medence hangszeres és vokális zenei hagyományait az eMeRTon díjas és Kodály emlékdíjas Fonó együttes mutatta be négy fellépés alkalmával – számolt a programokról a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A Klíma és Biodiverzitás tematikus héten előadást tartott dr. Ürge-Vorsatz Diana és dr. Steier József professzor. Ferenczi Orsolya miniszteri biztos pedig az űrkutatás hetén érkezett az expóra, ahol a Women's Pavilion vendége volt, továbbá kétoldalú találkozón vett részt a UAE Space Agency képviselőivel.

dubb2

A magyar pavilonban látogatást tett többek között a Chanel divatmárka dubaji vezérigazgatója és menedzsmentje is, akik meghívást kaptak a Magyar Divat és Design Ügynökség novemberi, Dubajban megrendezésre kerülő divatbemutatójára.

A nagyszabású, magyar kötődésű események folytatódnak a Dubaji Világkiállításon. A Magyar Operett Napja alkalmából a Budapesti Operettszínház gálaműsorral készül, a Makovecz-emléknapon Lajkó Félix és Szalonna előadását láthatják az érdeklődők, a magyar pavilon éttermében megrendezésre kerülő Márton-napi lakoma hangulatáért pedig a Vivat Bacchus énekegyüttes felel.

Az MTÜ közleménye szerint Magyarország egyedülálló programjaival gazdagítja az expó sokszínű kulturális életét, de a részvétel rendkívüli lehetőség diplomáciai, gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt. Ahogy minden országnak, így hazánknak is lesz egy nemzeti napja a világkiállításon: 2022. március 18-án Magyarország kerül majd a reflektorfénybe.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details